Létrehozva: 2020.09.16.

Berobbant a koronavírus-járvány egy nyíregyházi idősotthonban: a katonákat is kivezényelték

A katonákat a helyszínre vezényelték, hogy segítsenek a fertőtlenítésben.

Többen megfertőződtek koronavírussal a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthonban, a szerdán a helyszínre vezényelt járványügyi bevetési egység megkezdte az intézmény fertőtlenítését.

Az MTI tudósítójának információi szerint a Tünde utcai, magánfenntartású szeretetotthonban 21 fertőzöttet találtak. Az épülethez szerdán délután katonai járművek érkeztek, amelyekről fertőtlenítőszereket és eszközöket pakoltak le a katonák.

MTI/Balázs Attila

Urbán Levente, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának századosa a helyszínen újságíróknak elmondta, az idősotthon fertőtlenítésére egy biológiai mentesítő csoport érkezett.

A honvédség április 12-e óta folyamatosan végzi a fertőtlenítést az idősotthonokban és a kórházakban, ugyanezt a feladatot végzi el az ide kirendelt egység is – mondta. A százados tájékoztatása szerint a folyamatot teljes védőruházatban, két ütemben hajtja végre az állomány, elsőként egy melegködképzős hidrogén-peroxid és nátrium hipoklorid alapú, majd egy másik típusú fertőtlenítőszerrel permetezik le a lakószobákat, a vizesblokkokat, az orvosi helyiségeket és más közösségi tereket.

MTI/Balázs Attila

Az MTI megpróbálta elérni a Tündérkert Szeretetotthon tulajdonosát, de az intézményben senki sem vette fel a telefont.

Az utcán várakozó asszony, az egyik idős ápolt hozzátartozója elmondta, egy héttel ezelőtt hallották, hogy az egyik dolgozó tesztje lett pozitív, az eredményt követően pedig tegnapelőtt mindenkit leteszteltek, majd fertőtlenítettek az otthonban. Állítólag 24 ember lett koronavírus-pozitív – tette hozzá.

A szeretetotthon honlapja szerint a bentlakásos intézmény 2009-től működik Nyíregyházán, az épületet ötven ember gondozására alakították ki. Az intézmény orvosi szobával, szabadidős és közösségi helyiségekkel, állandó orvosi ügyelettel, rendszeres háziorvosi szolgálattal és igény esetén széleskörű szakorvosi jelenléttel szolgálja lakóit – olvasható a honlapon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban