RETRO RÁDIÓ

Ájulásig fojtogatta a feleségét egy gyömrői férfi

Ájulásig fojtogatta a feleségét egy gyömrői férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 19. 22:40

Felesége el akart válni, ezért rátámadt otthonukban. Később bosszúból a nő intim képeit küldözgette barátainak.

Gyömrői otthonukban közölte válási szándékát férjével az asszony tavaly év elején. Emiatt a nő és a férfi veszekedni kezdtek, ami végül tettlegességig fajult.

A férj hirtelen mozdulattal két kézzel megragadta felesége nyakát. Úgy szorította, hogy – későbbi vallomása szerint – az ujja is belefájdult. Csak akkor engedett a fojtáson, amikor a nő eszméletét vesztette.

Fotó: 123rf

A tettével szembesülő férfi vízzel kínálta később magához térő feleségét, aki azt elutasítva hívta a rendőrséget. Az orvosi szakvélemény szerint a fojtás következtében az asszony pajzsporcának felső nyúlványa eltört, a gége körüli lágy részek vizenyősödtek, valamint nyakának elülső felszínén szemmel is látható többszörös bőr alatti bevérzések keletkeztek – írja a police.

Az igazságügyi orvosszakértő hozzátette, a sérülés életveszélyes és csak a szakszerű ellátásnak köszönheti az asszony az életét.

A férj ellen büntetőeljárás indult, a bíróság pedig megelőző távoltartást rendelt el vele szemben. Ennek ellenére folyamatosan próbálta felvenni a kapcsolatot feleségével, üzenetekkel, róla készült intim fotókkal keltette rossz hírét ismerősei és barátai körében. Zaklatásaival válni szándékozó felesége megszégyenítése, elidegenítése volt a célja.

A 47 éves férfi ellen emberölés bűntette kísérletének és zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.