Létrehozva: 2020.09.19.

A legújabb technikákat próbálják ki a tűzoltók Balatonföldváron

Korszerű technikával és módszerekkel ismerkedhetnek meg a tűzoltók a Magyar Tűzoltó Szövetség által szervezett szakmai napon szombaton.

Már évek óta megrendezésre kerül Balatonföldváron a Magyar Tűzoltó Szövetség által szervezett szakmai nap, melynek egyik nem titkolt célja a közösségerősítés. Itt a tűzoltókat és az érdeklődőket is szeretettel várják a programokra minden évben, a mai napon 10 órától délután 4-ig.

Fotó: Magyar Tűzoltó Szövetség

„Ez már egy hagyományos rendezvény több éve, azonos helyszínen„ – kezdte a Ripostnak Dobson Tibor dandártábornok, aki ennek az egyik fő szervezője, s akit telefonon értünk utol az eseményen. „Ez egy nyílt szakmai nap, amelyen bármely tűzoltóságot szívesen látunk az érdeklődők mellett. A nap nagy része továbbképzésről, tájékozódásról, szakmai fejlődésről, fejlesztésről szól, ez a fő célja a rendezvénynek – természetesen a közösségépítésen túl. Meg lehet nézni a legújabb eljárásokat, technikákat, és ki is lehet ezeket próbálni.”

Fotó: Magyar Tűzoltó Szövetség

Dobson Tibor szerint mivel ez egy szakmai nap, leginkább tűzoltók érkeznek az ország minden pontjából az eseményre, de bárkit örömmel látnak, akit érdekel a tűzoltók világa.

Fotó: Magyar Tűzoltó Szövetség

„Jelenleg 200-250-en lehetünk a helyszínen, de összesen egész napra 500 látogatóra számítunk. Természetesen a Covid-19 miatt komoly intézkedésekre volt szükség idén: ügyelünk a figyelemfelhívásra, a fertőtlenítésre és a távolságtartásra. Habár szabadtéren zajlik az esemény, arra figyelni kell, hogy csak annyi ember legyen itt egyszerre, hogy a távolságot tartani tudjuk„ – tette hozzá Dobson Tibor.

Fotó: Magyar Tűzoltó Szövetség

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében