RETRO RÁDIÓ

Novák Katalin: 80 ezren voltak napközis Erzsébet-táborokban

Novák Katalin: 80 ezren voltak napközis Erzsébet-táborokban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 28. 11:25

Nyolcszáz településen szerveztek táborokat, amelyekre a kormány kétmilliárd forintot fordított.

Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az utolsó tábori napon közölte hogy a részt vevő gyerekek negyven százaléka hátrányos helyzetű volt, a legtöbb tábor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében volt. A gyerekek többsége kisiskolás volt: a 7-10 éves korosztályból 53 ezren táboroztak idén.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden jelentkezőt fogadtak a táborok.

Novák Katalin elmondta: a gyerekek júliusban és augusztusban reggel 8-tól délután 5 óráig jelképes, 100 forintos összegért vehettek részt a táborokban, ahol biztosítva volt a napi négyszeri étkezés a diétás igényekre tekintettel, és sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadtak.

A koronavírus-járvány miatt minden táborban ellenőrizték a higiénés szabályok betartását, a rendszeres fertőtlenítést, s hogy egy csoportban az előírásnak megfelelően maximum 20 gyerek tartózkodik-e. A táborozók sok időt töltöttek a szabadban, továbbá kiemelt téma volt a vírus elleni védekezés – tudatta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy a járvány miatt idén nem szerveztek ottalvós Erzsébet-táborokat, de ezt kihasználva Zánkán felgyorsították az építkezést, és teljes egészében felújították a táborhelyet. Hamarosan kezdődik az építkezés Fonyódligeten is, ahol jurtatábort alakítanak ki. Ezeknek köszönhetően jövőre az eddigi 30 ezer helyett 50 ezer táborozót tudnak majd fogadni – mondta az államtitkár.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.