Létrehozva: 2020.08.10.

Láthatósági mellénnyel rohant a forgalommal szemben a hős apa, hogy megmentse a családját

Egy belső sávban ütközött kocsi miatt következett be a szörnyű baleset, melyet könnyen újabbak követhettek volna.

Baleset történt az M86-os autóúton, Vép közelében, hétfőn, hajnali 1 óra körül. Egy fiatal nő, valószínűleg a fáradtság miatt, a jobb oldali padkára futott és szalagkorlátnak ütközött. A Seatból kirepült az akkumulátor, lámpái kitörtek, így a jármű világítás és visszacsillanó felületek nélkül állt az éjszakai sötétben a belső sávban – írja a 112 Press.

A nő telefonon sem tudott segítséget kérni, mert az ütközéskor a készüléke elrepült és a teljes sötétben nem találta meg. Karjával a feje fölött integetve megpróbálta megállítani az érkező járműveket, de elmondása szerint 5-6 autó is elhajtott mellette.

A vérző fejű édesapa kimászott a roncsból, az ajtóból kikapta a fényvisszaverő mellényt és súlyosan sérült fiát... Közzétette: 112 Emergency Press Hírügynökség2020. augusztus 9., vasárnap

Egy járművezető később megállt, a jobb oldali padkára húzódva, ekkor érkezett a szlovák rendszámú Lexus. Az érkező kocsit vezető férfi feltehetőleg az út szélére húzódott autót látva besorolt a belső sávba, ahol szembe találta magát a Seat sötét roncsával.

A hirtelen irányváltástól – és feltehetőleg a Seatból kifolyt olaj miatt is – a sofőr elvesztette az irányítást a járműve felett, a jobbra kitérő, majd ismét balra sodródó Lexus a középső szalagkorlátnak ütközött, a tetejére fordulva csúszott rajta, majd a levegőbe repült és ismét megpördülve a tetején ért földet.

Egy férfi mászott ki vértő fejjel a fejtetőre állt járműből, az ajtóból kikapta a fényvisszaverő mellényt és sérült családtagjait hátrahagyva rohanni kezdett Szombathely felé, hogy megállítsa a feléjük tartó járműveket. Ez sikerült is, így újabb súlyos és jó eséllyel már halálos kimenetelű balesetet előzött meg az édesapa.

A balesetet szenvedettek közül mindenki használta a biztonsági övét. A Lexusban utazó egyik gyermek súlyos végtagsérülést szenvedett, édesanyja pedig 20 perccel a baleset után lett rosszul, őt csigolyasérülés gyanújával szállították kórházba a mentők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast