RETRO RÁDIÓ

Fertőtlenítették a Vígszínház épületét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 25. 13:10

Egyelőre a meghirdetett előadások is elhalasztották.

A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett – közölte a színház az MTI-vel.

Mint írják, az illetékes hatóságok döntése alapján, a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották.

A közlemény felidézi, hogy augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/2021-es jubileumi évada, azonban az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett. Ennek következtében hivatalos járványügyi intézkedésként elrendelték a Vígszínház épületének fertőtlenítését.

A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, a nézőteret, a színészbüfét, az öltözőket, a mosdókat, a folyosókat és az irodákat is. A színház saját takarító személyzete emellett továbbra is folyamatosan fertőtleníti a helyiségeket és az érintésnek kitett felületeket, így a korlátokat, kilincseket, kapcsolókat is – olvasható a közleményben.

A hétvégi tisztításkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásának megfelelő, országos tisztifőorvosi engedéllyel rendelkező, virucid hatású szert alkalmaztak, amely vékony hártyát képezve biztosítja a felületek tartós vírusmentességét – tartalmazza az összegzés.

A Vígszínház továbbra is kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, amelyek ajánlásait és előírásait figyelembe véve jár el. A nézők és a munkatársak biztonsága és egészségének védelme a legfontosabb, így az évad újratervezése a járványügyi szempontok figyelembevételével zajlik. Jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.