Létrehozva: 2020.08.02.

Ez a módja, hogy elkerüld a karantént

Megjelent a részletes tájékoztatás arról, hogyan kérhető a karantén elengedése azok számára, akik sárga vagy piros jelzésű országból érkeznek haza.

Augusztus 1. óta a PCR-tesztet nekik maguknak kell fizetniük – eddig azt a magyar állam átvállalta –, de sok volt a bizonytalanság az ügyintézést illetően.

Müller Cecília elmondta: az országba lépők a határon egészségügyi vizsgálaton esnek át, kapnak egy értesítést a kötelező karantén elrendeléséről, valamint egy piros cédulát, amit kötelesek elhelyezni a lakásuk ajtaján. Aki mentesüni szeretne a karantén alól, annak kérelmet kell benyújtania a területileg illetékes járási hivatalhoz, illetve Budapesten a kerületi hivatalhoz, melynek díja háromezer forint.

Fotó: MTI

A kérelmező ezután kap egy rendelkezést, amelynek birtokában a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént. A mintavételi helyek listája megtalálható a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, de az odautazás nem történhet tömegközlekedési eszközzel. A teszt eredményét e-mailen vagy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren keresztül küldik el a laboratóriumok, az eredményről a kérelmezőnek kell tájékoztatni a hatóságot.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek