Létrehozva: 2020.08.17.

Döbbenetes: kerékpárúton száguldozott egy autós Sátoraljaújhelyen – videó

90-nel hasított a sofőr a biciklisek számára kialakított úton.

A Bp-i autósok oldala osztotta meg a videót, amit egy házaspár rögzített. A felvételen egy autós látható, aki 90 km/h órás sebességgel száguldozik a bicikliúton, ahol egyáltalán nem szabad közlekednie.

A szemtanúk szerint a tűzpiros kocsit egy szőke hölgy vezette, aki mögött egy kisgyerek is ült. Sőt amikor elévágtak és közölték vele, hogy tilosban jár, még a gondatlan sofőrnek állt feljebb.

„Ezt a videót ma készítette a feleségem az anyósülésről. Sátoraljaújhely irányába tartottunk Széphalom felől, amikor észrevettük, hogy ez az autó az út mellett haladó kerékpárúton közlekedik. Ráadásul, amikor felhajtott rá, éppen akkor tért le 3 biciklis a kerékpárútról. Gyorsan megfordultam, 90-nel mentem a főúton, és alig bírtam utólérni, így ő is kb. annyival mehetett” – kezdte beszámolóját a teljesen ledöbbent autós.

„Végig dudáltam neki, de rám se nézett, majd egy kereszteződésben eléálltam, akkor szóltam neki, hogy ez egy bicikliút, de nem nagyon értette, hogy miért vontam kérdőre. Manővere közben a hátsó ülésen utazott egy gyerek, a szőke hölgy sofőr pedig végig a telefonját vagy a gps-t nyomkodta” – emlékezett vissza a nem mindennapi esetre a férfi.

A veszélyes manőver akár emberéletekbe is kerülhetett volna...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát