2 éve

Az őrök bánthatták Imrét? Meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben

Nyolc éve élt a rácsok mögött és már csak egyetlen esztendőt kellett volna kihúznia Szilágyi Imrének, ám a fiatal férfi élve már soha nem hagyhatja el a börtönt.

Szilágyi Imre rejtélyes halála miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálódik, az ügyet rendkívüli halálesetként kezelik. A család úgy véli, rokonuk a börtönőrök bántalmazásába halt bele a sátoraljaújhelyi börtönben.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Nem nyugszom, amíg ki nem derül, mi történt a testvéremmel„ – kezdte a Blikknek Imre fivére, Ambrus, aki szerint a férfinek soha nem volt semmi egészségi baja, életerős 130 kilós ember volt. „Erre most azt akarják elhitetni velünk, hogy pont akkor lett rosszul, amikor négy őr próbálta megbilincselni. Elnézést, de ezt nem hiszem el, teljesen életszerűtlen. Úgy látom, az ügyet vizsgáló hatóságnak is hasonló a véleménye, különben nem nyomoznának emberölés miatt.”

Imre sokat panaszkodott Ambrusnak, hogy az őrök kipécézték, sokszor igazságtalanul bántak vele.

„Július végén kaptam a telefont, hogy meghalt a testvérem. Nem akartam elhinni. Akkor azt mondták, orvosi vizsgálatra vitték volna, de intézkedés közben rosszul lett. Bár hívtak orvosi segítséget, de már nem lehetett megmenteni. Ami ennek teljesen ellentmond, hogy a több órán át tartó boncolás kimutatta, ütésnyomok vannak a testén” – folytatta Ambrus.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hazudik a baloldali propagandasajtó a vérhigítókról

vg.hu

Ingyenesek lesznek a menstruációs termékek a közintézményekben

borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a színész: csak 32 éves volt

mandiner.hu

Német lap: Miközben Európában kétségbeesetten keresik, hogyan jussanak más úton gázhoz, Magyarország még több gázt kap

ripost.hu

Beindítja a pofozás, elárulta titkát a világ legszexibb sportolónője

mandiner.hu

Olyan nukleáris rakétát villantott Amerika, amivel Moszkvát és Pekinget is elrettentheti

mindmegette.hu

Leesett az állunk! Ilyen bámulatos tortákat készít Szandi

ripost.hu

8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt

ripost.hu

Azonnal rohantak a rendőrök: még a horgász is sokkot kapott, hogy mit fogott ki hal helyett

ripost.hu

Sokkot kapott a kismama, amikor meglátta, mi lapul a szendvicsében

ripost.hu

A kórházi ágyon fotózták le Gáspár Beát, nagy a fájdalom, ápolók hada veszi körül

További cikkek

INSIDER

10 praktikus tipp: így spórolhatsz az árammal

INSIDER

Katonai helikopterek lepték el a Parlament előtt a Duna fölötti légteret

INSIDER

Erdőkért felelős államtitkár: ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés

INSIDER

Rezsicsökkentés: újra divatba jött nagyanyáink sparheltje

INSIDER

Olyan szelfit csinálhatsz Ajkán, amilyet még soha

INSIDER

Brutális kutyatámadás Dunakeszin: a Ripostnak mesélt a történtekről a lovas, akire rottweilerek rontottak rá

INSIDER

Kiderült, mennyivel nőtt a bruttó átlagkereset a tavalyihoz képest

INSIDER

Nagy bejelentést tett a majomhimlőről a Nemzeti Népegészségügyi Központ