Létrehozva: 2020.07.20.

Saját lakásában kötöztek meg és vertek össze egy óbudai nőt – videó

Egy megbízó felkérésére bántak el kegyetlenül az ártatlan asszonnyal.

Az elkövetők virágkézbesítőnek álcázva jutottak be és 600 ezer forintot raboltak egy fiatal nő óbudai lakásából; kiderült, volt egy megbízójuk is.

Egy házaspár tett bejelentést július 13-án éjjel, hogy egy óbudai társasház második emeleti lakásából segélykiáltásokat hallanak, egy nő kér segítséget, mert bezárták a lakásába. A rendőrök a segélyhívásra a katasztrófavédelem munkatársaival együtt érkeztek, majd egy emelőkocsi segítségével a teraszon keresztül jutottak be a lakásba.

Fotó: Police

A nő elárulta: az este folyamán egy ismeretlen nő csengetett be hozzá, hogy egy virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott neki, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte. A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték. Ezt követően – hogy ne tudjon segítséget kérni – a szájába egy ruhadarabot tömtek és a fejét is letakarták. Utána már csak hallotta, hogy a nő és a férfi a lakásban kutatnak. Távozásuk előtt egy fém rúddal még többször megütötték, majd rázárták a lakást és a kulcsait is elvitték – írja a Police.

A nyomozók a helyszínen megállapították, hogy a támadók a lakásából közel 600 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket, ékszereket. Forrónyomon megkezdték az elkövetők felkutatását és a kamerafelvételek elemzését követően megtalálták azt az autót, amivel a nő és a férfi a sértett lakásához érkezett. Nem sokkal később azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti 27 éves S. Mátét és társát, a szintén budapesti 24 éves B. Vivient, majd a párt július 16-án közös újpesti otthonukban elfogták.

A BRFK S. Mátét és B. Vivient rablás bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

A nyomozás során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy S. Mátét és B. Vivient a sértett egyik volt barátja, V. Bálint kérte meg a cselekmények elkövetésére.

A beszerzett információk alapján a rendőrök a 38 éves V. Bálintot 2020. július 18-án lakásán elfogták, majd előállították. A férfit felbujtóként rablás bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, valamint súlyos test sértés bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin