tóth gabi
Hatszor szúrta meg a milliárdos üzletasszonyt a magyar exrendőr.
Lehajtott fejjel, összebilincselt kezeit az ölébe ejtve hallgatta a bírót Sz. Attila exrendőr, és sokkolta, amikor kimondták: életfogytiglani börtönre ítélik. A korábban 27 éven át – 1987 és 2014 között – rendőrként szolgáló férfit azzal vádolták, hogy brutálisan meggyilkolta az 52 éves T. Jánosné Mariannt.
Sz. Attila megtudta, hogy T.-né és férje közt elmérgesedett a viszony, elszámolási vitában álltak egymással, ezt kihasználva akart az exzsaru pénzt keresni. Ezért egy nap megfenyegette Mariannt, majd később, hogy senkinek ne beszélhessen a történtekről, előre kitervelten meggyilkolta a vállalkozót.
Újlengyel és Újhartyán közt sírgödröt ásott, kicsalta oda Mariannt, akit először ütni kezdett, majd a tengerészgyalogsági késével többször hátba, mellbe és nyakon szúrta, végül a haldokló nőt a gödörbe vonszolva élve eltemette.
A férfi végig tagadta, hogy ő gyilkolt volna, nem tett máshogy pénteken az utolsó szó jogán sem.
„Nem vagyok gyilkos, semmi közöm nincs ehhez” – magyarázta remegő hangon, egyszer még kissé rosszul is lett beszéde közben. „Azt szeretném kérni a bíróságtól, hogy mentsen fel, hogy hadd mehessek haza, hogy legyen vége ennek az abszurditásnak, ezt az ügyet vigyék tovább, nyomozzanak, de ne ellenem” – mondta Sz. Attila.
Az egyébként feketeöves harcművész a tárgyalás folyamán többször is beszélt két másik tettesről, akik szerinte elkövethették a gyilkosságot. Arra is utalt, hogy az asszony férje bérelte fel a gyilkosságra. Tény, hogy Attila és a férj többször találkozott egymással a gyilkosság előtt, és után is. A bíróságnak is az az álláspontja, hogy az ügynek még lehetnek feltáratlan mozzanatai. Azonban végül minősített emberölésért életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki a rendőrre – írta a Bors.