RETRO RÁDIÓ

Nem úszta meg a lúgos orvos, börtönben kell maradnia

Nem úszta meg a lúgos orvos, börtönben kell maradnia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 01. 22:10

A kúria döntése alapján nem helyezik hatályon kívül B. Krisztián jogerős ítéletét.

A Kúria megállapítása szerint nem sérült a barátnőjét lúggal leöntő orvos fellebbezéshez való joga – közölte Kónya István, a legfőbb bírói fórum elnökhelyettese egy szerdai sajtótájékoztatón.

Kónya István jelentette be, hogy befejezték az Alkotmánybíróság (Ab) által előírt felülvizsgálatot az ügyben.Az Ab megsemmisítette a támadott rendelkezést, és elrendelte a jogerős bírói döntéssel lezárt eljárás felülvizsgálatát.Az Ab nem foglalt állást a bírói döntés érdemi részéről.

A volt barátnője altestét lúggal leöntő orvos büntetőügyében 2018 nyarán hirdetett jogerős harmadfokú ítéletet a Kúria: az orvost 11 év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától.

Az eljárás adatai szerint az akkor kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013. március 12-én reggel az arcát eltakaró biciklis sisakban volt szeretőjének lakására ment. Megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette és a fürdőkádban maró anyagot öntött az altestére. A lúg másod- és harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott, a sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.

A megvádolt orvos mindvégig tagadta bűnösségét, a sértett pedig nem tudta egyértelműen azonosítani a támadóját.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016-ban maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt a vádlottat négy év börtönre ítélte és öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, akit kilenc év szabadságvesztésre ítélt és végleg eltiltott foglalkozása gyakorlásától.

A Kúria 2017-ben a bizonyítás hiányosságai miatt hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárásra utasította a táblát, amely 2018 februárjában újból 9 évre ítélte a vádlottat. Mivel ekkor az elsőfokú ítélethez képest újonnan felmerült bűncselekmények, például magánlaksértés és a személyi szabadság megsértése miatt is bűnösnek mondták ki az orvost, ismét lehetőség nyílt fellebbezésre – ez volt a másodfellebbezés -, így harmadfokon újból a Kúriára kerülhetett az ügy.

A Kúria az általa harmadfokon jogerősen kiszabott 11 év szabadságvesztéssel kapcsolatban 2018 nyarán szóbeli indoklásában rámutatott: a megállapított cselekményekért 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Súlyosbító körülmény egyebek mellett, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek személye nagy veszélyt jelent a társadalomra. A Kúria külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt.

Az elítélt orvos jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.