RETRO RÁDIÓ

Kövér László: a magyar parlament nyitott a párbeszédre

Kövér László: a magyar parlament nyitott a párbeszédre
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 07. 20. 16:48

A magyar Országgyűlés nyitott a holland parlamenttel történő párbeszédre a folyamatban lévő EU-csúcs sikeressége érdekében – közölte a magyar házelnök holland kollégájának írt levelében.

Kövér László a holland képviselőház elnökasszonyának írt levelében kifejtette, a magyar és a holland parlament összeegyeztethetetlen mandátumokat adott kormányaiknak, olyan feltételekhez kötik a megállapodást, amelyekre tekintettel a magyar miniszterelnöknek, vagy fordított esetben a holland kormányfőnek kell vétóznia.

A házelnök szerint ebben a helyzetben kiváló alkalmat adhat a két parlament közötti párbeszédre a holland képviselők tervezett magyarországi útja, valamint a koronavírus-járvány miatt elhalasztott hágai látogatásának pótlása. Kövér László házelnök Kövér László a koronavírus-járvány által leginkább érintett uniós tagállamok segítése érdekében kéri holland kollégája együttműködését.

Remélem, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben ezzel is elősegíthetjük az erős Európához vezető út megtalálását

- fogalmaz a házelnök. Hangsúlyozta továbbá, hogy a most folyamatban lévő EU csúcs kulcsfontosságú az Unió jövője szempontjából.

A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági válsághelyzet kezelése érdekében számtalan tagállam szorul segítségnyújtásra és nem tagadhatjuk meg a velük való szolidaritást csupán azért, mert sem Hollandia, sem Magyarország nem tartozik a gazdasági válság által leginkább érintett országok körébe

- írta Kövér László.
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.