Létrehozva: 2020.07.03.

Koronavírus: baj van a magyar határokon

Magyarországon eddig jól kezeltük a koronavírus-járványt, egyelőre jó helyzetben vagyunk, de körülöttünk durvul a helyzet. A szomszédos országokban megnövekedtek az esetszámok, „körbe vagyunk véve”.

„Ha jön a járvány második hulláma, rajtunk is múlik, mennyire lesz súlyos: mennyire tartjuk be az óvintézkedéseket, és mennyi lesz a behurcolt eset„. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ezért azt tanácsolja, hogy idén ne menjünk külföldre nyaralni.

 

Románia: berobbant a járvány, mégsem nyithatnak ki az éttermek

A tervek szerint most nyitottak volna a beltéri vendéglátóhelyek, de a kormány elhalasztotta a július 1-jére tervezett lazításokat, mert ismét berobbant a járvány, naponta 300 felett a regisztrált esetek száma. Romániában két hónapig rendkívüli állapot volt, azt váltotta május 15-én a veszélyhelyzet, és kéthetente fokozatosan lazítottak. De ahogy elkezdtek lazítani, úgy nőttek a fertőzésszámok. Ezért döntöttek úgy, hogy a beltéri vendéglátóhelyeket nem nyitják ki, a kerthelyiségekben pedig továbbra is korlátozzák a létszámot, továbbra is kötelező a védőmaszk beltéren és a tömegközlekedésben. Kisebb engedményeket tettek: lehet tanfolyamokat szervezni és a külképviseletek is szervezhetnek rendezvényeket, ha mindenkinek biztosítanak 4 négyzetmétert. Továbbra is Bukarestben és Suceava megyében van a legtöbb eset, a magyar megyékben alacsony a fertőzöttség. A romániai esetszám-növekedés miatt Görögországban, egy román gép összes utasát letesztelték.

Ausztriában iskolákat és óvodákat zárnak be

Jelentősen megemelkedett a napi esetszám Ausztriában is. A fertőzéseknek van egy gócpontja, egy Linzben élő keresztény közösség. Több nagycsalád is tagja ennek a közösségnek, a Freie Christengemeindernek, ők szórták szét a környező településeken a vírust. Keddről szerdára nagyon megugrott a fertőzésszám, 61-ről 190-re. Felső- Ausztriában ezért újra bezárják péntektől az iskolákat és az óvodákat, a tartomány vezetője pedig azt javasolta, hogy a rendezvényeket is mondják le az érintett tartományokban. Ausztria öt járásában: Linzben, Linzvidéki járásban, Welsben, Welsvidéki járásban, valamint az Urfahr-környéki járásban vezetnek be újabb szigorításokat.

Ukrajnában a magyarlakta településeken a legnagyobb a fertőzésszám

Még mindig tombol a járvány Ukrajnában, arányában a legtöbb eset a magyarlakta településeken fordult elő. Kárpátalja a második legrosszabb helyzetű régió. Újabb szigorításokat terveznek, nem csak azokban a régiókban, ahol nagy az esetszám, hanem országosan. Makszim Sztyepanov egészségügyi miniszter a járvány második hullámára készül, a kórházak félig megteltek ismét. Megduplázódott a kórházi esetek száma, míg májusban 749 embert kezeltek korházban koronavírussal, júniusban már 1410-et.

Szerbiában újra bezárják a diszkókat, és a diákok csak minden második héten mennek iskolába

Csaknem 300-zal, 14 564-ről 14 836-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek szám szerdáról csütörtökre. A bedurvult esetszám miatt újabb szigorításokat vezetnek be Szerbiában is: ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket és a vendéglátásban is újabb korlátozásokat vezetnek be. Ha marad a járvány, ősztől ismét digitális iskola lesz, de csak minden második héten. Azt tervezik ugyanis, hogy a diákok egy hetet iskolába járnak, egy hetet pedig otthonról tanulnak, online órákkal.

Csehországban is megint berobbant a járvány

Egy csoportos megbetegedés miatt nagyot ugrott az esetszám. A hétvégén nagyon sok volt az új fertőzött, vasárnap 305 fő fertőzöttet regisztráltak. A csehek szigorúan kezdtek, még a tévéstúdiókban is kötelező volt a maszkviselet.

MTI/Balogh Zoltán

Sok volt a lazítás az utóbbi időben: július 1-től csak Prágában kötelező a maszk, megnyitották az iskolákat, üzleteket és éttermeket is – meg is nőttek az esetszámok.

Beutazási korlátozások Horvátországban

Továbbra is korlátozza a Szerbiából és Boszniából beutazó turistákat Horvátország. Mivel kevés volt az esetszám, ahogy berobbant a nyár a szomszédos országokból sok turista indult el a horvát tengerpartra. Egy hónapig stabilan nulla és 3 között volt a napi fertőzöttek száma, majd kedden 51 új esetet regisztráltak.

Szlovákiában is megint kétjegyű a fertőzöttek száma

13 teszt pozitív lett szerdán, így hosszú idő után Szlovákiában is megint kétjegyű lett a napi esetek száma. Nagyon szigorú intézkedéseket vezettek be már a kezdetekkor, és Magyarországhoz hasonlóan ott is sikeres volt a védekezés.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"