RETRO RÁDIÓ

Komoly elhatározás: megvásárolná a horrorházat a pátyi boncmester fia

Komoly elhatározás: megvásárolná a horrorházat a pátyi boncmester fia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 30. 05:35

A gyerekkora miatt nem akarja elengedni a házat ifj. R. Dénes.

Megvásárolná saját egykori otthonát a pátyi boncmester fia. A Pest megyei családi ház akkor került a hírekbe, amikor kiderült, hogy egykori tulajdonosa emberi szövetmaradványokat hordott haza, mert nem tudta maradéktalanul teljesíteni a vállalkozása kereteiben vállalt kötelezettségét.

Az lett volna a feladata, hogy a kórházakból származó – többek között orvosi vizsgálatokhoz levett – mintákat megsemmisítésre szállítsa, de nem tudta kigazdálkodni a krematórium árát. Miután teljesen ellehetetlenült anyagilag, az élete munkájával megszerzett házát elárvereztette a hitelező pénzintézete. Az új tulajdonos egy befektetésekkel foglalkozó cég. Az épületet 21 millió forintért szerezte meg, ám aztán megállapította, hogy a valós piaci értéke ennél közel tízmillióval magasabb.

A boncmestert néhány hete találta meg a Bors
Fotó: MTI

Az R. család egykor teljesen hétköznapi életet élt. A gyerekeknek eszükbe sem jutott, hogy máshova is születhettek volna. A szüleikkel és egymással is harmonikus volt a kapcsolatuk, fürödtek a kerti medencéjükben, és mindenben számíthattak egymásra. Nem csoda, hogy a már felnőtt férfivá nőtt egykori fiú szívesen gondol vissza gyermekkora helyszínére.

„Túl sok a szép emlék! Még élt az édesanyám, aki összetartott bennünket. Fel sem merült bennünk, hogy évekkel később ilyen súlyos problémáink lehetnek” – mondta a Borsnak Dénes, aki csak mosolyog azokon, akik a házukat a történtek ismeretében rémséges eseményekkel hozzák összefüggésbe. Egy ideig maga is dolgozott édesapja egykori szakmájában, és ugyan maga is tudja, hogy sokak számára erő­sen furcsán hat a szövetek vödörben való tárolása, ő nem gondol erre ilyen lelkülettel.

A házat a tetemes adósság miatt árverezik el
Fotó: Végh István

Dénes már tett vételi ajánlatot az ingatlanra, ám arra a cég nem reagált. A cél érdekében viszont a fiú eladta a jelenlegi házát, hogy álmai otthonát megvásárolhassa. Most az a terve, hogy a napokban újra egyezséget kezdeményez a társaság képviselőivel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.