RETRO RÁDIÓ

Kihallgatása után kiugrott az ötödik emeletről egy kecskeméti férfi

Kihallgatása után kiugrott az ötödik emeletről egy kecskeméti férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 23. 11:55

Egyelőre még nincs magyarázat arra, miért vetett véget az életének a gyanúsított.

Egy 50 éves férfi ugrott ki kedden a kecskeméti rendőrség épületéből. A kihallgatáson megjelent gyanúsított azonnal a helyszínen életét vesztette.

Fotó: Police

A rendőrség közleménye szerint a férfi nem állt kényszerintézkedés alatt, kihallgatáson jelent meg a rendőrség épületében – írja a Bors.

Úgy tudni a férfit erőszakos jellegű bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki. Azonban nem gyilkosságról, vagy más életellenes cselekedetről van szó az ügyében, ami még inkább megmagyarázhatatlanná teszi az elkeseredett döntést.

A lap felkeresésére a rendőrkapitányság nem kívánta részletezni a történteket, azonban megtalálták az elhunyt férfi húgát.

„Az én testvérem hunyt el. Egyelőre folyik a nyomozás, nem szeretnék nyilatkozni” – mondta el a nő, aki jelenleg kisbabát vár.

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.