RETRO RÁDIÓ

Jobban vannak a fejfájásra és hányingerre panaszkodó, az élményfürdőből kórházba szállított gyerekek

Jobban vannak a fejfájásra és hányingerre panaszkodó, az élményfürdőből kórházba szállított gyerekek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 17. 20:26

Klórgáz került a levegőbe, de nem volt veszély.

A debreceni mediterrán élményfürdő mérései szerint már most alacsony szinten van gáz koncentrációja, de ezt a mobil labor is ellenőrzi. A fürdő holnap már megnyithat, a biztonsági berendezések jól vizsgáztak – tudta meg a Ripost.

Mint azt a Ripost már megírta, kórházba vittek három gyereket pénteken délután az élményfürdőből, a gyerekek hányingerre, fejfájásra panaszkodtak. Információink szerint már jól vannak, csak megfigyelésre tartották bent őket. A fürdőzőket a szellőztetés idejére kiküldték.

Kiderült:a koronavírus-járvány miatt most a szokásosnál több klórt juttatnak a medencékbe.

Az üzemeltető Debreceni Gyógyfürdő Kft. közleménye szerint a medencék automata klórozó berendezésében található egyik alkatrész meghibásodott, így az előírtnál több klór került a vízbe. Az ideiglenesen megnövekedett klórkoncentráció miatt az egyik pezsgőfürdőben többen rosszullétre panaszkodtak. Az eset miatt a mentők három gyermeket helyeztek biztonsági okokból egészségügyi megfigyelés alá. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint minden érintett esetében enyhék a tünetek.

Ha az illetékes hatóságok a szükséges ellenőrzések után engedélyt adnak a nyitásra, szombaton – július 18-án – reggeltől újra várja vendégeit a Mediterrán Élményfürdő.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.