RETRO RÁDIÓ

Gyöngyöspatai iskolaügy: megkezdődött a kártérítések kifizetése

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 24. 17:15

Megkezdődtek az utalások, és egy hónapon belül befejeződnek.

Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják – jelentette be Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyöspatán. Ezzel lezárult egy fejezet, újabb pedig nem lesz – fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint a leckét megtanulták, a tanulságokat levonták, a tanulópénzt megfizetik.

Ugyanakkor leszögezte: ami Gyöngyöspatán megtörtént, az csak egyszer fordulhatott elő, és a jövőben sehol nem történhet meg Magyarországon. A közelmúltban a parlament nagy többsége által támogatott törvénymódosítás szerint ugyanis a továbbiakban hasonló perekben a bíróságok pénzbeli kártérítést nem ítélhetnek meg – emlékeztetett. Amennyiben bárkit hátrány ér a tanulás során, azt oktatással és képzéssel kell majd orvosolni, „több pénzszerző szegregációs perre nem lesz lehetőség„ – húzta alá Horváth László, jelezvén, aki tanulni és dolgozni akar, azt a kormány támogatja, de aki iskolakerüléssel, vagy erőszakkal próbál pénzhez jutni, annak határozottan útját állja.

Horváth László felidézte: az iskolaper kapcsán többször elmondták, hogy a kormány álláspontja alapján az ügyben született bírósági ítélet igazságtalan, túlzó, egyoldalú és felrúgja a társadalmi békét. Azt is jelezték és tényekkel támasztották alá, hogy a procedúra mögött „politikai indíttatású pénzszerző akció áll, hiszen egy olyan alapítvány tervezte, szervezte és valósította meg azt, melynek legfőbb támogatója Soros György”.

Ebben a jogi eljárásban a szegregáció csak ürügy volt, a cigány tanulók és családjaik pedig eszközök, az igazi cél a konfliktusgerjesztés és ezen keresztül Magyarország, valamint a kormány lejáratása. Az eljárás során javasolták: a megítélt 100 millió forintos kártérítést készpénz helyett természetben – oktatásban, képzésben – lehessen megtéríteni. Ez a megoldás hosszú távon nagyobb jót hozott volna az érintetteknek és a béke megőrzését is segítette volna, a felvetés azonban nem talált meghallgatásra sem a bíróságnál, sem az érintetteket képviselő alapítványnál.

Horváth László hangsúlyozta: jogállami keretek között a jogerős bírósági döntés kötelező, azt végre kell hajtani akkor is, ha nyilvánvaló, hogy Gyöngyöspata a rá kirótt kártérítési kötelezettséget nem tudja teljesíteni, a település egészét csődközeli helyzetbe sodorná. A Heves megyei város ebből a harapófogóból kiutat keresve, a kormánytól kért és kapott segítséget, mely lehetővé teszi a megítélt összegek kifizetését.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.