Létrehozva: 2020.07.22.

100 rendőr csapott le a magyar drogkartellre – videó

Több mint száz rendőr csapott le egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetre Tolna megyében.

Több mint száz rendőr csapott le egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetre – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.

A közlemény szerint a rendőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közösen tizenegy helyszínen hat embert fogtak el és állítottak elő.

A majdnem két évig tartó nyomozás eredményeként sikerült feltérképezni a bűnszervezetet, összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján őrizetbe vették a hálózatot irányító 54 éves tolnai férfit és a bűnbanda tagjait – tették hozzá.

Az akció során a rendőrök házkutatást tartottak a szervezet tagjai által használt ingatlanokban, valamint gépjárművekben, és jelentős mennyiségű kábítószert, különböző fajtájú új pszichoaktív anyagokat foglaltak le, valamint a kábítószer csomagolásához, értékesítéséhez szükséges eszközöket találtak.

A rendőrök a hálózat tagjaitól öt ingatlant vettek zár alá, gépjárműveket, készpénzt és egyéb vagyontárgyakat (elektronikai eszközöket, zongorát, ékszereket), valamint a bűnszervezet vezetőjének üzletrészét foglalták le, csaknem 35 millió forint értékben.

Fotó: Police

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy 54 éves tolnai, egy 43 éves és egy 20 éves kocsolai, egy 38 éves pincehelyi, egy 41 éves és egy 37 éves dalmandi lakost jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelem bűntette elkövetésének, illetve bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A banda tagjai akár öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethetők – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin