„Akkor nem döbbennek le, hogy vak vagyok...” – nem lát, de dobolni tanul Mirella

Markos Mirella születése óta vak, de ez sem hátráltatja nagy álmában: imádja a zenét, s a célja az, hogy egy metálzenekarban dobolhasson. Emiatt kezdett el négy éve zenélni, s ezt azóta sem hagyta abba. „Válogatott csörgőlabdázó voltam, de megszűnt a lánycsapat, ekkor kerestem új elfoglaltságot – mesélte Miri, aki kiskorában zongorázott, mégis hangszert váltott. - Gondolkoztam a gitáron, de ahhoz alkalmatlan voltam, elhangolódott, mikor a kezembe vettem. Szeretem a metált, abban dominál a dob, így ezt választottam.”

A lány gyakran járt kedvenc együttese, a Lazarvs (a korábbi Apey and the pea) koncertjeire, az egyik buli után kereste fel édesanyja a banda dobosát. Makai László azonnal igent mondott, de az csak később esett le neki, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét. Vak tanítványa ugyanis sosem volt még. „El sem tudtam képzelni, milyen vonalon induljunk, de még gyógypedagógus édesanyám sem tudott segíteni – mesélte lapunknak a tanár. – Aztán rájöttem, hogy a kottát vizuálisan kell bemutatni Mirinek. Ha van egy pizzád, elfelezed, akkor lesz két fél hangod. Ezekből lesznek a negyedek, a nyolcadok és a tizenhatodok.”

Laci mindig lediktálta a kottát Mirinek, aki otthon bemagolta, így a következő órán már el tudta dobolni. Gyakorolni a próbatermekben, vagy otthon gumilapon tudott.

De nem szeretne itt leállni, nagy álma, hogy zenekarban doboljon. „Tudom, hogy nem leszek világhírű, de csak magamnak sem akarok játszani. Közel áll hozzám a reggae, talán az egyszerűbb is. De persze jó lenne egy metálzenekarban is dobolni – mondta Miri, akinek volt már kellemetlen élménye, amikor próbálkozott zenekaroknál. – Volt olyan, aki kikötötte, hogy 180 centi felett mehetek csak. Azt persze már a legelején tisztázom, hogy sérült vagyok. Pozitívan és határozottan beszélek a telefonban, fontos a hozzáállás. Tudom, hogy mit akarok, és ha ezt látják rajtam, akkor nem döbbennek le amiatt, hogy vak vagyok.”