RETRO RÁDIÓ

58 méteres mesefallal kedveskednek a gyerekeknek Üllőn

58 méteres mesefallal kedveskednek a gyerekeknek Üllőn
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 16. 07:50

Pénteken mutatják be a nagyközönségnek azt az 58 méter hosszú mesefalat, ami Üllő egyik látványossága lett a Pávay-Vajna utcai játszótéren. Két héten keresztül készült, igazi mestermunka.

 

Gera Béla Miklós festőművész karöltve két művésztársával, Medvedovszky Annával és Sajtosné Öllei Andreával együtt tervezte, majd önkéntesekkel együtt festette a gyerekeknek a falat, amit még az átadás előtt megmutattak a Ripost-nak. Látható itt többek között , a , , és a is. Egy helyi lakos fejéből pattant ki az ötlet, amikor a játszótéren járt a barátnőjével és meglátta, hogy a csupasz betonfal mennyire csúnya

– kezdte lapunknak Béla.

„Ezután ez az ötlet eljutott hozzám, majd Annához és Andreához is, akikkel együtt elkezdtük tervezni a fal látványvilágát. Közel két hete kezdtük el a munkát, több mint 64 önkéntessel. Sokan örültek a kezdeményezésnek, így jó minőségű festékeket is felajánlottak, amivel valóban maradandót tudtunk alkotni.”

Anna, Andrea és Béla az önkéntesekkel együtt a tervezés után két éjszakán keresztül rajzolták a mintákat.

Valami csodálatosat akartunk adni a gyerekeknek, így ezt választottuk

– vette át a szót Anna.

„Láttuk, hogy máshol is készült már hasonló mesefal, ezért arra gondoltunk, hogy itt Üllőn is jó lenne valami hasonló, ami értéket teremt. Ráadásul a kicsik ezeket nézik, mi pedig ezeken a meséken nőttük fel, így minden korosztály szívesen néz a falra.

Andreával együtt választottuk ki a meséket, majd raktuk egymás mellé őket. Fontos szempont volt, hogy egybefüggő történet legyen a végső látvány. Számítógépen megterveztük, majd 28 alapszínnel, színkártyák alapján olyanra festettük, amilyen a mesében is látható.”

Bár Annáék szerint minden önkéntes erőn felül teljesített, mégis a gyerekek dolgoztak a legkeményebben. Erről Andreát kérdeztük, aki a helyi iskolában rajztanár. Ő a saját diákjaival ragadott ecsetet.

A „gyerekeim” közül 35-en vettek részt a tervezésben és a festésben

– mesélte Andrea.

„Nagyon ügyesek voltak! Meglepő módon azok, akik az iskolában általában nem annyira aktívak, most le se tették az ecsetet. Remélem sok gyereknek és felnőttnek szerez majd akkora örömet a mesefal látványa, mint nekünk a készítése”

– mosolyodott el Andrea.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.