Létrehozva: 2020.07.09.

120-szal karambolozott, megdöbbentő magyarázatot adott tettére az édesanya

A durva balesetet csodával határos módon mind a három résztvevő túlélte.

Durva baleset történt az ausztriai Fertőmeggyesen, mert egy nő – állítása szerint – istennek képzelte 5 éves kisfiát. Az asszony akkor 120 km/h-val egy Dácia elé rántotta a kocsiját, a karambolban szerencsére sem a vétlen sofőr, sem pedig a hátul, gyermekülésben ülő kisgyerek nem sérült meg...

„Nem akartam senkinek rosszat, azt sem vettem észre, hogy egy autó jön velem szemben” – mondta a Győri Törvényszék előtt az anya, aki a vád szerint három évvel ezelőtt akkor 5 éves kisfiát és saját magát próbálta megölni.

Az édesanya azóta sajnálja a történteket és azt is, hogy betegsége ellenére nem szedte rendesen a gyógyszert. Állítása szerint nem akart volna fájdalmat okozni a kisfiának. Sőt azt mondja szó sem volt öngyilkosságról.

Fotó: Police

Azt viszont elismerte, hogy a gyermekét hetek óta istennek tekintette, követte kívánságait, s ekkor épp azt kérdezte tőle, merre menjünk. Mire Arnold bal felé biccentett a fejével, a nő meg elrántotta a kormányt – írja a Blikk.

A vétlen sofőr, akinek a kocsijába belehajtott a nő, a frontális ütközés után azonnal odarohant az autójukhoz.

„Kérdeztem, mi történt, jól vannak-e, de ő csak nézett maga elé meredten, gondoltam, a sokk miatt. Motyogott valamit, aminek nem volt értelme. Majd felpattant, aztán elkezdett ordítani mindenkivel. Nemsokára megérkezett az értesített férj is” – mondta a bíróságon Szabolcs.

A főügyészség több emberen elkövetett és 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés kísérletével és rongálással vádolja az asszonyt. Mindezért életfogytiglanit is lehet kapni, de az édesanya esetében enyhítő körülménynek számít, hogy korlátozottan volt beszámítható a baleset idején.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast