RETRO RÁDIÓ

Továbbra is rács mögött tartják a Deák téri gyilkosság elkövetőit

Továbbra is rács mögött tartják a Deák téri gyilkosság elkövetőit
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 25. 20:15

Meghosszabbították a Deák téri kettősgyilkosság gyanúsítottjainak letartóztatását.

Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akit a májusi Deák téri kettősgyilkosság kapcsán gyanúsítottak meg – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben csütörtökön.

A megalapozott gyanú szerint a három férfi május 22-én hajnalban összeverekedett egy másik társasággal a Deák téren. Az összetűzés során az egyik gyanúsított több alkalommal megszúrt egy férfit, akit – miután a földre került – egy másik gyanúsított többször fejbe is rúgott. A harmadik gyanúsított jelenlétével biztosított társai cselekményét. Ezután a késelő férfi egy, a helyszínről távozó férfi után ment és őt is megszúrta. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette.

Fotó: police.hu

A késeléssel gyanúsított férfi cselekménye több ember sérelmére elkövetett emberölés, míg a másik két gyanúsított cselekménye csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság megállapítására lehet alkalmas. A minősített emberölés tíztől akár életfogytig tartó, a minősített garázdaság pedig három évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

A gyanúsítottak egzisztenciális és személyi körülményei rendezetlenek, ketten kábítószerfogyasztók, az emberöléssel gyanúsított férfi állandó bejelentett lakcímén nem tartózkodott, más ellene folyamatban lévő büntetőeljárásokban – ismeretlen helyen tartózkodása miatt – körözést, elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

Mindezek és a súlyos bűncselekmény miatt várható büntetés nagysága miatt továbbra is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének.

A bíróság a kényszerintézkedés célját továbbra is csak letartóztatással látta biztosíthatónak – tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.