RETRO RÁDIÓ

Semmi sem szent? Templom előtt rabolta ki a magyar nyugdíjast

Semmi sem szent? Templom előtt rabolta ki a magyar nyugdíjast
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 02. 19:00

Az idős nyugdíjas nem tudott védekezni, mert már mozgásában erősen korlátozott.

A férfi reggel 7 órakor, az egyik szegedi templom főbejáratán kilépő, 80. életévét betöltött, mozgásában erősen korlátozott, bottal közlekedő nyugdíjastól pénzt kért. A jóhiszemű idős, ha van lehetősége rá, mindig segít a rászorulóknak, ezért elővette a pénztárcáját és aprót adott a kéregetőnek.

A férfi ezután kitépte a nyakából a 4 cm vastag aranyláncot, és a szentképet ábrázoló medált, amik együtt nagyjából 70.000 forint értékűek, majd futva elmenekült és a közelben parkoló gépkocsik között elbújt.

Az idős áldozat segítségére egy közelben lévő férfi sietett, aki a rabló nyomába eredt, majd felszólítást követően a rendőrség kiérkezéséig sikerült feltartoztatnia. A rablónak csupán annyi ideje maradt, hogy értékes zsákmányát elrejtse a parkoló kocsik dísztárcsajához. Az általa okozott kár részben megtérült, mivel a későbbiekben a parkoló gépkocsi tulajdonosa a medál nélküli elszakadt arany nyakláncot a sértettnek visszaszolgáltatta.

A tavaly októberi üggyel kapcsolatban a járási ügyészség a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettével vádolja, melyet többszörös és különös visszaesőként követett el, mivel a vád tárgyává tett cselekményt a vádlott röviddel a korábban kiszabott szabadságvesztés büntetéséből való feltételes szabadságra bocsátásának ideje alatt követte el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.