Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.11.

Kovács Zoltán így reagált a nemzeti konzultációval kapcsolatos EU-s vádakra -videó

Most is a magyarok véleménye lesz a döntő.

A kilencedik nemzeti konzultáció utolsó kérdésében Magyarország kormánya, abban is kifogja kérni az állampolgárok véleményét, hogy milyen álláspontot foglaljunk a migráció kérdésében.

Ennek azért látják szükségét, mert az Európai Bizottság alapvetően a magyar alkotmányt szeretné megváltoztatni. Hiszen 2018 óta a magyar Alaptörvény része az első biztonságos ország alapelve, ami kimondja, hogy azok a személyek, akik nem biztonságos országból érkeznek Magyarországra, nem jogosultak menedékjogi kérelmet benyújtani.

Így most Magyarország kormánya, arra kéri az állampolgárokat, hogy a Nemzeti Konzultáción keresztül fejezzék ki véleményüket a migráció kérdésével kapcsolatban!

Tegnap Vera Jourová, a bizottság alelnöke nevezte „fake newsnak” a kormány által indított nemzeti konzultáció egyik kérdését. Az alelnök állításával szemben az igazság az, hogy az elmúlt években az Európai Bizottság szisztematikusan támadta az összes olyan lépésünket, ami az európai határ megerősítésére, a határvédelem megerősítésére irányult.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár már tegnap így reagált a vádakra Facebook oldalán.

„Az előző bizottság politikailag megtámadta a kerítésépítést és folyamatosan olyan ”civil„ szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek egyértelműen támogatják, sőt szervezik az illegális migrációt. A brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a tranzitzónák ügyében, a jogi határzár ügyében és a Stop Soros törvény ügyében is. Ezek is azt igazolják, hogy a bizottság szisztematikusan dolgozik azon, hogy gyengítse az európai határvédelmet és elvegye azokat az eszközöket a tagállamok, elsősorban Magyarország kezéből, amelyekkel hatékonyan tud fellépni az illegális migráció ellen. 2021-2027-es pénzügyi ciklus esetében az Európai Bizottság háromszorosára emelné a civil szervezetek támogatását, amelyek között jelentős számban vannak migrációpárti szervezetek is. Vera Jourovának a Soros Györgyhöz és a Soros György-féle szervezetekhez fűződő tevékenysége egyértelműen látható és egyértelműen migrációpárti felfogásról tanúskodik.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát