RETRO RÁDIÓ

Kiderült az igazság: több mint tízéves rejtélyt derített fel a rendőrség – erre senki sem számított

Kiderült az igazság: több mint tízéves rejtélyt derített fel a rendőrség – erre senki sem számított
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 23. 15:50

Két, egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett, gyilkosságot derített fel a rendőrség – jelentette be a rendőrség főosztályvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az egyik ügy, amelyet sikerült felderíteniük, egy 2008 augusztusában a főváros XII. kerületében, a Kútvölgyi kórházzal szemközti kiserdőben történt emberölés. A kiserdőben egy hajléktalan férfi sátra égett, a tűzben megsérült és meghalt egy 52 éves férfi. Mivel bűncselekményre utaló jel nem merült fel, az ügyet lezárták. Múlt ősszel kiegészítették a szakértői véleményeket. Mivel a testfelület 92 százalékán harmad- és negyedfokú égési sérüléseket szenvedett, felmerült az, hogy ilyen sérüléseket 2-3 deciliter égésgyorsító nélkül nem szerezhetett volna. A rendőrök kihallgattak egy tűzoltót, aki még tudott beszélni az áldozattal, és azt mondta, egy másik ember is volt a helyszínen. A rendőrök így jutottak el a most 61 éves, más ügyben letartóztatásban lévő férfihez, aki korábban, az 1970-es években már elkövetett egy emberölést a fővárosban, amiért életfogytig tartó büntetésre ítélték. Ebből a büntetésből 2000-ben szabadult.

Fotó: Police.hu

A gyanúsított, aki a bűncselekmény elkövetésekor az erdő melletti parkolóban élt egy autóban az élettársával, a helyszínen ellentmondásosan beszélt a történtekről, élettársa pedig, akit szintén felkutattak, azt mondta, amikor felébredt a tűz hangjaira, a férfi nem volt mellette az autóban. A rendőrök beszéltek a férfi zárkatársaival is, akiknek elmondta, hogy az áldozat pár nappal korábban talált egy pénztárcát a városban, amit visszajuttatott a tulajdonosnak és ezért tízezer forint jutalmat kapott. A két férfi ezen veszett össze, majd N. István felgyújtotta a sértettet. A gyanúsítottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hallgatták ki.

Megtalálták a 2004-ben Péteri község szeméttelepén egy nylonzacskóban talált csecsemő haláláért felelős férfit is, a gyermek most 58 éves apját. Mint mondta, az orvosszakértő szerint életképes fiú volt, akinek halálát a magára hagyás, kihűlés és fulladás okozta. Mivel akkor nem sikerült az elkövetőt megtalálni, az eljárást felfüggesztették, idén azonban a nyomozás folytatásáról döntöttek. A rendőrök be tudták határolni, a település mely részéről hozta a kukásautó a szemetet, amelyben a guberálók megtalálták a csecsemő holttestét. Feltérképezték a településen akkor élő, szülőképes korú nőket, és DNS-mintát vettek tőlük. Így találták meg a gyermek most 48 éves biológiai anyját.

A nő a rendőröknek elmondta, hogy nem tapasztalt magán terhességi jeleket, meglepte a szülése. A gyermek születése miatt veszekedés alakult ki az akkori férjével, aki ismeretlen helyre ment a csecsemővel. A rendőrök elfogták a most 58 éves férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, a környéki járásbíróság azonban letartóztatta – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.