RETRO RÁDIÓ

Kést vágott a budai szálloda recepciósának mellkasába, 3 másik embert összekaszabolt Balázs

Kést vágott a budai szálloda recepciósának mellkasába, 3 másik embert összekaszabolt Balázs
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 24. 20:30

Ismét egy olyan bűnöző került bíróság elé, aki vélhetően már azt hihette, hogy megússza a dolgot.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a jelenleg 42 éves férfi 2001. szeptember 28-án az esti órákban álnéven bejelentkezett a XII. kerület, Rácz Aladár utcában egy szállodába, azért, hogy ott két másik társával együtt értékektől szabadítsa meg a vendégeket. A lopkodásba már aznap este belekezdtek.

A vádlott és társai viselkedése felkeltette a recepciós gyanúját, szólt a hotel vezetőjének, aki két társával felelősségre is vonta őket. A banda ekkor menekülni akart, de a tulaj és a társai elállták az útjukat, verekedés kezdődött.

A most 42, akkoriban 23 éves férfi ekkor elővett egy kést, azzal hadonászni kezdett, és mindhárom – őt és társait feltartani igyekvő – embert megvágta, majd futásnak eredt. Ekkor a recepciós is elé állt, a férfi azonban többször megszúrta a mellkasán és a hasán, életét csak a gyors orvosi ellátás mentette meg.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szökésben lévő férfit 2018. június 27-én fogták el Mexikóban, a mexikói és amerikai hatóságok segítségével.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és őt nyolc év fegyházbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Fővárosi Főügyészség fellebbezést jelentett be az ítélet ellen a vádlott terhére, hosszabb tartamú fegyházbüntetés és közügyektől eltiltásra ítélés céljából. A védelem felmentés érdekében élt jogorvoslattal.

A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, az ügyészség indítványozta letartóztatásba helyezését, amelyet a bíróság elutasított. Az ügyészség a döntés ellen fellebbezett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.