RETRO RÁDIÓ

Hoppá: mostantól könnyebb lesz örökbe fogadni

Hoppá: mostantól könnyebb lesz örökbe fogadni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 16. 15:14

Megszavazta az Országgyűlés, gyorsabban kerülhetnek örökbefogadókhoz a gyermekek.

Egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az örökbefogadás, a jelentkező szülők pedig több segítséget kapnak a folyamat során a vonatkozó törvény módosításának eredményeként. A változtatást 171 igen szavazattal és 22 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

A jövőben a gyermek hamarabb válhat örökbe fogadhatóvá, ha vér szerinti szülei elhanyagolják. Ha a szülő egyáltalán nem tart kapcsolatot vér szerinti gyermekével, akkor az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás feltételeként előírt jelenlegi 6 hónap 3 hónapra csökken, ha pedig ez a kapcsolattartás rendszertelen, akkor 1 évről 8 hónapra csökken az az időszak, amely után a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánítható.

Az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás hatálya 2 évről 4 évre emelkedik, a gyermekvédelmi szakértői bizottság összefoglaló véleménye pedig már az örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárással párhuzamosan elkészül.

Az örökbe fogadni szándékozóknak segítség lesz, hogy évente akár 10 nap szabadságot is kaphatnak az ismerkedésre a gyermekkel.

A változtatás több lehetőséget biztosít az idősebb örökbe fogadni szándékozóknak abban az esetben, ha az örökbe fogadható gyermek betöltötte a harmadik életévet. A jelenleg kötelezően elvégzendő örökbefogadói tanfolyam önkéntesen igénybe vehetővé válik.

Szigorítást is tartalmaz a változtatás: ha az örökbe fogadni szándékozó nem valós adatot szolgáltat, akkor az alkalmasságának elutasításához vagy annak felülvizsgálatához vezethet. Az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezetek számára a jövőben az emberi erőforrások minisztere egyedi támogatást nyújt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.