RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen: a kórház előtt, a kocsiban hozta világra kisfiát a magyar nő

Hihetetlen: a kórház előtt, a kocsiban hozta világra kisfiát a magyar nő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 12. 06:50

Nem bírta tovább a kisfiú, úgy döntött, a kocsiban jön a világra.

„Apás szülést szerettünk volna, végül családi szülés lett belőle” – mondta boldogan az édesanya, amikor már a kezében fogta a 3 500 grammal és 52 centivel érkezett kisfiát, Márkot.

Hajagos-Turi Mónika kalandos körülmények között adott életet harmadik gyermekének szerda reggel 8 óra 30 perckor.

„Nagyon váratlanul kezdődtek el a fájások Mónikánál. Vá­randósságának a 39. hetében volt. Tudtuk, hogy azonnal el kell indulnunk a kórházba, ami tőlünk, Pálmonostoráról 50 km-re van. Bepattantunk a kocsiba, a gyerekek, a 3 éves Flóra és a 12 éves Levente, én vezettem. Útban a kórház felé felvettük az apukát, a fiamat, Istvánt” – me­sélte a történteket a nagymama, Szabó Mária.

A kocsihoz érkező ápolók azonnal látták, hogy a szülést ott kell levezetni (Fotó: Bors)

A Kecskeméten lévő Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház alig egyórányi autóútra van a család lakhelyétől, de a pici baba nem tudott addig várni, hogy odaérjenek.

„Márk már otthon burkot repesztett, hirtelen besűrűsödtek a fájások” – mesélte az anyuka, Mónika.

A sürgősségi betegápolók segítettek, Olívia fogta meg elsőként a kisbabát, utána azonnal ellátták (Fotó: Bors / M.O.)

„Egyből telefonáltam az orvosunknak, hogy megyünk. Ő azonnal indult a kórházba, a szülőszobában várt minket. Én azonban már a kocsiban érzetem, hogy nem bírom ki addig. A kórházba érve egyből a mentőfeljáróra fordultunk, és szóltam a férjemnek, hogy húzza le rólam a nadrágot, mert itt fogok szülni, már nem tudok kiszállni a kocsiból. Tényleg családi szülés lett Márk érkezéséből. Közben megérkezett Olívia, a kórház sürgősségi betegellátó osztályának munkatársa, aki félretolta Istvánt, és segített levezetni a szülést.”

„Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy kintről kiabálnak, hogy hozzunk egy hord­ágyat. Kirohantunk vele, de már késő volt” – idézte fel a Borsnak a szerdán történt eseményeket Malik Olívia sürgősségi betegápoló.

Malik Olívia és társai hallották, hogy a kórház udvarán, a mentőfeljárón kiabálnak, azonnal
kimentek segíteni (Fotó: Bors)

„Láttuk, hogy a szülést a kocsiban kell levezetnünk. Egy nyomás volt hátra, és a kisbaba a kezembe pottyant. Na­gyon meghatódtam, a műszakom végéig sokkban voltam, persze jólesően a boldogságtól. Láttam már szülést, de még sosem fogtam újszülöttet. Az édesapa vágta el a köldökzsinórt. Miután felsírt a kisbaba és magkapta az első ellátást, az édesanyja mellkasára tettük. Így vártuk meg, míg leér a szülészeti csapat, és elviszik őket.”

A nagy ijedtség és extrém körülmények ellenére szerencsére az édesanya és a kisfiú is jól vannak, a kórház anyaszobájában pihennek, a pénteki vizsgálat után, ha mindent rendben találnak, hazaengedik őket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.