Létrehozva: 2020.06.22.

Döbbenetes: árulhatta a testrészeket a pátyi boncmester

Ha beigazolódik a gyanú, akár hosszú évekre is börtönbe kerülhet.

Két napig helyszíneltek a rendőrök annak a Pest megyei férfinak a telkén, ahol zsákokban, vödrökben és fagyasztóban találtak emberi maradványokat.

A Bors arról számolt be, hogy a feketepiacon kereskedett, vagy akarhatott kereskedni velük. A rendőrség nyomoz az ügyben, és leszögezték, nem történt gyilkosság .

Egyelőre nem tudni, hogy R. Dénes felesége tudott-e arról, hogy párja mit művel a telkükön. Ha kiderül, hogy valóban kereskedett a testrészekkel, akkor hosszú börtönévek várhatnak rá.

Páty, 2020. június 19.
Rendőr helyszínel egy patológus háza előtt a Pest megyei Pátyon 2020. június 19-én, miután a helyszínen emberi testrészeket találtak. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az ügyben egyetlen gyanúsított van. A testrészek nem életellenes bűncselekményből származnak.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Mivel disznót és tyúkot is tartott, azt hitték a környékbeliek, hogy az állatok miatt van bűz. A férfit sokan már korábban is furcsa embernek tartották.

„Jó pár éve elköltöztek a feleségével, de visszajárt a furgonjával, legtöbbször este, és csak a telken tartott állatokhoz jött. Viccelödtünk is, hogy biztos holttesteket hurcol azokban a zsákokban, de sokkot kaptunk, amikor kiderült, hogy ez teljesen komoly ” – mesélték a helybeliek a lapnak.

Jelenleg a rendőrség emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítják és az is kiderült, hogy ha beigazolódnak az ellen felhozott vádak akkor akár, mint egészségügyi alkalmazott 1–5 évig tartó börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Viszont ha a testrészek eladásával kapcsolatos hírek is bebizonyosodnak, akkor mint egészségügyi dolgozó 2-8 évig tartó büntetésre kell számítania.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek