-1°C
0°C

Loránd, Lóránt névnapja

RETRO RÁDIÓ

Borzalmas, mit tett élettársával a dávodi nő, csak hogy ne kelljen elköltöznie

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 03. 18:05

Vádat emeltek egy dávodi nő ellen, aki egy szemeteszacskóval megfojtotta, majd savval leöntötte az élettársát azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a sértett által bérelt házból.

Az interneten ismerkedett meg a dávodi nő a párjával, 2019 áprilisában költöztek össze a férfi által bérelt házban. A nőnek nem volt munkája, a férfi közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt, így az ő keresetéből éltek.

Sokat veszekedtek, és egy idő után a férfi többször kérte a nőt, hogy költözzön el a házból, azonban ő erre nem volt hajlandó. Július 7-én este ismét veszekedés tört ki, össze is verekedtek. A férfinak fájt a torka, ezért bevett a nő gyógyszereiből, ezután kiment a lakásból és a bevett nyugtatótól a teraszon eszméletlen állapotban elvágódott.

A nő nem hívott segítséget, inkább egy nylon szemeteszacskót húzott a férfi fejére, s azt szorosan megkötötte. A férfit az ingatlan veteményesénél lévő gödörbe húzta, ott sósavval és hypóval öntötte le, végül betemette.

Amikor a férfi után érdeklődni kezdtek a munkatársai, a nő azt mondta nekik, hogy külföldre ment dolgozni. A holttestet később a ház udvarának végében lévő szemetesgödörhöz húzta és ott temette el, ott is leöntötte még sósavval és hypóval.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nőt a főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház kiszabását indítványozta vele szemben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.