
A színművész tisztelői és barátai a 17. kerületi református templomban gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a színészlegendáról.
Immár 8. napja, hogy tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi István színművész, akit hétfő este hivatalosan is elbúcsúztattak.

Ezt megelőzően már volt egy búcsúztató, azonban a hétfő esti eseményen nyugdíjazását megelőző munkahelye, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter is részt vett.

Az este hat órakor kezdődő eseményen Fülep Beáta lelkipásztor köszöntőjét követően Molnár Miklós plébániai kormányzó mondott imádságot,

majd Forgács Péter, a győri színház igazgatója búcsúzott Szilágyi Istvántól, akiről a kerület polgármestere, Horváth Tamás is megemlékezett.

A búcsúztató zenei kíséretét Szabó Ádám harmonikás adta, akivel barátnője, Tóth Andi is eljött.








