Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.20.

Sokkoló jelenet a temetésen: kiesett a koporsóból Ilona asszony teste

Vélhetően rosszul zárták le a koporsót, ezért borulhatott ki a holttest.

Szerző Ripost

Egy pillanat alatt fagyott meg a levegő Ilona asszony temetésén egy jászsági településen. Az összegyűlt családtagok nem hittek a szemüknek, amikor a búcsúzás közepette meglátták Ilona holttestét a koporsóban. Az elhunyt asszony férje, Sándor, megborzongva emlékszik vissza a májusi temetés napjára. 49 évig éltek együtt nagy szeretetben.

„Elment a másik felem! Szívproblémái voltak. Majdnem két évtizede ápoltuk egymást, de inkább ő engem” – kezdte a Borsnak Sándor.

„Amikor a feleségemet a sírba leeresztették, megbillent a koporsó és látszott a nejem teste. Alig bírták visszatenni” – csuklott el a férfi hangja, ezért fia, Zsolt vette át a szót.

Fotó: Bors

„A problémák már itt a házban kezdődtek. Miután a mentősök megállapították, hogy az édesanyámon már nem lehet segíteni, azonnal hívtuk a temetkezési vállalkozót. Nem sokkal később hoztak egy koporsót, amibe beletettük anyánkat. Amikor a koporsót megpróbáltuk felemelni, szétesett. Újat kellett hozni. Mindenki belegondolhat, mit éreztünk” – sóhajtott Zsolt, aki anyja sírja mellett mutatta meg hogyan történt a sajnálatos esemény. A család feljelentést tett.

„Úgy láttam, hogy a koporsó nem is volt rendesen lecsavarozva. A keresztlányom annyira rosszul lett a látványtól, hogy orvost kellett hozzá hívni, injekciót is kapott. Szörnyű volt hallani a koporsó recsegését és a hatalmas koppanását. A temetés félmilliós költségét én dobtam össze a testvéreimmel. Szeretnénk, hogy a felelősöket kérjék számon, ezért szóltunk a rendőrségnek. Nem pénzt akarunk senkitől, az nem hozza vissza anyánkat” – mondta.

A lap megkereste a temetést lebonyolító vállalkozót is, aki cáfolta a gyászolók állítását.

„Mindent a család kérésének megfelelően intéztünk. Nem is értem, miért terjesztenek rólam olyat, hogy lementem a gödörbe a halotthoz. Bárki el tudja képzelni, hogy egy 90 kilós testet egyedül visszateszek a koporsóba?” – reagált a férfi.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért