1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Soha ennyien nem fordultak a Diákhitel Központhoz

Ekkora lesz a gyorskölcsön törlesztőrészlete.
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 04. 17:40

Három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a Diákhitel Pluszt.

A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt – mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Fotó: 123RF

Magyar Péter elmondta, ez a központ történetének egy nagy sikere, ugyanakkor elszomorító is, hiszen azt jelzi, nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a járvány idején.

Kitért arra is, a Diákhitel Plusz bevezetésével a nyelvtanulási diákhitel igénylési lehetősége péntektől megszűnt, de ezt kiváltja az új szabad felhasználású konstrukció, ráadásul a kormány döntésének köszönhetően a mostanáig felvett, 1,99 százalékos kamatozású nyelvtanulási diákhitelek péntektől kamatmentessé váltak.

Megjegyezte, több százan éltek három nap alatt azzal a lehetőséggel is, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-et az első félévre visszamenőlegesen felveszik.

Meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét is, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is – írja az MTI.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.