RETRO RÁDIÓ

Mesterlövészeknek is lehetetlen: egy vadász két kilométerről lőtte agyon áldozatát Újfehértón

Mesterlövészeknek is lehetetlen: egy vadász két kilométerről lőtte agyon áldozatát Újfehértón
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 19. 09:40

A vadásznak csupán a kiszemelt vadat szerette volna lelőni.

Teljesen véletlenül gyilkolt az a vadász, aki Újfehértó mellett egy kiszemelt vadat szeretett volna leteríteni. A leadott lövés azonban célt tévesztett, és egy két kilométerrel odébb lévő embert talált el, a település egyik sűrűn lakott utcájában.

A meglőtt ember éppen lányával beszélgetett háza udvarán, amikor a találat érte. Mivel a vadász olyan lövedéket használt, ami egy lovat is másodpercek alatt kivégez, a véletlenül áldozatul esett férfinak esélye sem volt a túlélésre - írja a Blikk.

„Épp kint ültem a kertben, amikor Pistát meglőtték. Lövést nem hallottam, csak annyit láttam, hogy a kocsi és a kerítés között fekszik valaki, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj” – nyilatkozta a lapnak az egyik szomszéd.

A vadász nem is tudott arról, hogy mit tett, a gyilkossággal akkor szembesült, amikor rendőrök kopogtattak az ajtaján. A nyomozók még több nappal a tragédia után is helyszíneltek az érintett területen, ahonnan a lövést leadhatták.

„A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az Újfehértón történt haláleset körülményeit büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja” – mondta a lap megkeresésére a Szabolcs Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Később az is kiderült, hogy egy nyugalmazott katonával végzett a célt tévesztett lövés. A településen élőket megrázták a történtek, és többen abban reménykednek, hogy a jövőben a környéken betiltják a vadászatot.

A leghíresebb mesterlövészek körében is csodaszámba megy, ha valaki két kilométer távolságból képes az emberi célt eltalálni. Hiszen a lövedéket útja során számos tényező befolyásolja, amit mind figyelemmel kell venniük a sikeres találathoz.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.