RETRO RÁDIÓ

Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat

Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 10. 10:45

Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat, vasárnap 20 új mentőautó került a szolgálat állományába.

A Mentők napján, az Országos Mentőszolgálat budapesti, Markó utcai központjában tartott ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az elmúlt években majdnem ezer új mentőautót szereztek be, ezzel csaknem a mentőszolgálat teljes flottája megújult.

„A kormány elkötelezett, hogy korszerű legyen a mentőszolgálat” – közölte a miniszter, aki arra is kitért, hogy az elmúlt évek fejlesztései nyomán jelenleg összesen 255 mentőállomás van, 107-et felújítottak, 21 pedig felújításra vár.

Csató Gábor, a Mentőszolgálat főigazgatója elmondta: az új autók beszerzésével 4,7 év lett a használatban lévő autóik átlagéletkora, ami Európában is egyedülálló.

Kiemelte: a Mentőszolgálatnál óriási fejlesztések voltak az elmúlt években. Csak 2017 óta mintegy 410 új mentőautó állt szolgálatba. Nemrég jelentették be a miniszterrel a legnagyobb eszközbeszerzést, rá néhány hónapra újabb mentőautókat kaptak, most pedig – a koronavírus-járvány ellenére – ismét új mentőautókat avathatnak.

Csató Gábor szólt arról is, hogy a Mentőszolgálat elmúlt 133 éves történetében még nem találkoztak ilyen járvánnyal. Mintegy 15 ezer koronavírus-gyanús, vagy -fertőzött betegnek nyújtottak segítséget a mentők, majdnem 410 ezer kilométert tettek meg a koronavírus kapcsán és több százezer védőfelszerelést használtak el, hogy a dolgozók és a betegek is biztonságban legyenek. A főigazgató megköszönte a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának munkáját és a kormány támogatását is, amit a mentőszolgálatnak nyújt évről évre.

Csató Gábor azt mondta: az új mentőautók gyártása a koronavírus-járvány alatt sem állt le. Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint ebben az évben összesen 103 új mentőautó beszerzését tervezik.

Május 10. a Mentők napja Magyarországon annak emlékére, hogy 1887-ben ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

Orbán Viktor ebből az alkalomból Győrfi Pállal találkozott, amiről egy fotót osztott meg közösségi oldalán.

A miniszterelnök a mentőszolgálat szóvivőjével a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat mentőállomására látogatott, ahol megköszönte a mentősöknek a mindennapokban tanúsított bátorságot és helytállást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.