RETRO RÁDIÓ

Megvan, kik voltak a reggeli brutális baleset áldozatai!

Megvan, kik voltak a reggeli brutális baleset áldozatai!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 28. 12:50

A szörnyű tragédiában öten életüket vesztették, négyen pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba. A rendőrség most már részleteket is közölt.

Csak férfiak ültek abban a sötétkék Ducató kisbuszban, amely ma hajnalban borzalmas baleset résztvevője volt. A rendőrségi információk szerint a munkásokat szállító busz előzésbe kezdett, de egy téglákat szállító, pótkocsis teherautóval találta szemben magát. Bár mindkét autó fékezett, a frontális összeütközést nem tudták elkerülni.

A veol.hu-nak megszólalt az ütközésben részt vevő, vétlen teherautó sofőrje. A férfi fizikailag nem sérült meg, úgy fogalmazott: szörnyű látvány fogadta, mikor kiszállt. Az egyik sérült azt kiabálta, hogy nem kap levegőt. A férfi a lapnak azt mondta, próbált lehúzódni a padkára, de nem tudta elkerülni az ütközést. A veol úgy tudja, a kisbusz egy kamion előzésébe kezdett, amikor szemben találta magát a teherautóval.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás A sofőr melletti ablak vérben úszik

Csondor Henrietta katasztrófavédelmi szóvivő a deltahireknek elmondta, hogy az összeroncsolódott kocsiból nyolc személyt szabadítottak ki feszítő-vágó berendezés segítségével. Az autóban kilencen ültek összesen, a portál információi szerint egy ember kirepült. Az autóban csak férfiak utaztak.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Bár reggel többen még úgy sejtették, hogy egy veszprémi gyár éjszakai munkásai ülhettek a buszon, közben kiderült, hogy a kisbuszban utazók mindegyike egy pesti illetőségű cégnél dolgozott és a Balatonra igyekeztek. Az elhunytak 35 és 50 év közöttiek. A sérültek között van egy 17 éves borsodi fiú, akit egy másik sérülttel (egy 45 éves borsodi férfival) együtt a veszprémi kórházba vittek. Mentőhelikopterrel szállítottak egy-egy sérültet a győri kórházba, illetve az egyik budapestibe. A kisbusz sofőrje is elhunyt a helyszínen.

ITT láthatod, ahogy a teljesen összeroncsolódott kisbuszt éppen elszállítják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.