tóth gabi
Hat-hét kilométert is sétálhatott az az idős asszony, aki egy csomagküldő szolgálat telephelyére kopogtatott be vasárnap éjjel.
Idős néni jelent meg vasárnap este fél tízkor egy XV. kerületi csomagküldő telephely portáján, hogy reggelig szeretné magát ott meghúzni. Mivel ez egy zárt telep, természetes, hogy egyből elküldik az esetleg odatévedőket az őrök, ám most kivételt tettek.
„Idegen ide nem jöhet be, de egy hang azt súgta, menjek ki hozzá és ne engedjem el. Zavart volt, és kiderült, hogy a nevét se tudja megmondani. Hoztam egy széket, leültettem, és tárcsáztam a segélyhívót. Közben megtudtam tőle: talán Gizi néninek hívják. Míg kiért a rendőrség és a mentő, három nagy pohár vizet ivott meg, nagyon kiszáradt ez a csepp, törékeny asszony a késő esti gyaloglás után. Ha elengedem, ki tudja, merre megy, vagy nem éri-e baleset. Száguldanak a kamionok a sötétben, senki nem számít rá, hogy egy esetlen, aranyos néni ott sétál„ – meséli a Ripost-nak a telephely őre, Kovács István Ádám, aki az Egy Tábla Szeretet nevű akció főszervezője is. „Az OMSZ megmérte, 200-as volt a vérnyomása! Ez és a zavartsága is indokolta, hogy a Honvédkórházba szállítsák. Utólag kiderült, hogy legalsó hangon is 6-7 buszmegállót sétált, az ipartelepen pedig két buszmegálló között akár 1 kilométer is lehet” – tette hozzá.
Az idős, bottal közlekedő asszonynál mindössze egy lakótelepi kapukulcs volt, ebből viszont nem derült ki, hol lakik. Ádám a Ripost-nak elárulta, hogy a rendőrség végül megtalálta a 86 éves asszony fiát, Ákost, aki villamosvezetőként dolgozik. Ha dolgozik, nem tud figyelni édesanyjára, aki már nem először csatangolt el XVI. kerületi lakásukból, nem kis riadalmat okozva.
„Gizi néni fia megkeresett, és köszönetet mondott, hogy segítettem az édesanyjának. Megtudtam, hogy még ugyan kórházban van, de az egészségügyi állapota kielégítő, szellemi állapota miatt viszont ha a kórházból kiengedik, idősek otthonába kerül, hogy ne essen baja, míg a fia dolgozik. Örülök, hogy nem esett komolyabb baja!” – sóhajt Ádám megkönnyebbülten.