tóth gabi
Polgármesterek és szakemberek véleményét kérte a kormány, hogy dönthessen, enyhíthetnek-e Budapesten is a járványügyi korlátozásokon. A Ripost a budapestieket kérdezte: ők enyhítenének?
A 70 éves Kis Jánosné és a 83 éves Kenéz Ilona szomszédok és barátnők, a József Attila lakótelepen laknak.
„Betartjuk a szabályokat, nem szeretnénk megbetegedni. Csak az bánt minket, hogy a fiatalok bennünket, időseket okolnak, hogy maszkot kell hordani meg elveszítették a munkahelyüket. Múltkor az egyik férfi azt mondta a postán a feleségének: meghalhatnának már ezek a vén nyanyák, ez azóta is bánt. Nem miattunk van a járvány, hálásak vagyunk, ha vigyáznak ránk, de ne bántsanak! Mi úgy gondoljuk, szükség van a szigorú szabályokra, ne legyen több beteg, halálos áldozat.”
„Fontosak a szabályok, maradjanak is, mert attól félek, hogy újra berobban a járvány, és akkor az egész nyárnak annyi! Én csak annyit megyek az utcára, amennyit muszáj és rendszeresen fertőtlenítek. Ne haljanak meg még többen!”
„Már nagyon várom, hogy feloldják a zárlatot! A barátom külföldön rekedt, a járvány kezdete óta nem találkoztunk, már nagyon utaznék hozzá. Az irodában, ahol dolgozom, már lazítottak a szabályokon, heti 2 nap bemehetnek, ami nagy könnyebbség.”
„Maradjanak a szabályok, engem nem zavarnak. Az egyik fiam Németországban kamionozik, de a másik, itthon élő gyermekemmel is csak telefonon beszélhetek, nagyon hiányoznak. A vírustól nem félek, de senkit nem akarok megbetegíteni.”
„Mi betartjuk a szabályokat, de nem gondolom, hogy nagyobb baj lenne, ha végre könnyítenének rajtuk. Az elején mindenki nagyon komolyan vette, de most már lazábbak az emberek.”
„Már így sem vagyunk annyira fegyelmezettek, mint az elején. Nyíregyházán laknak a szüleim, már nagyon szeretném meglátogatni őket. Örülnék, ha vége lenne már ennek az egésznek!”