RETRO RÁDIÓ

Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák

Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 07. 10:45

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számolt be az eddigi adatokról.

Benkő Tibor elmondta: több mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, ebből már 800 kész van. A feladatban mintegy ezer katona vesz részt.

Beszámolt arról is, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt, ezen felül további 10 ezer katona van készenlétben szükség esetére.

Budapest, 2020. április 12.
Fertõtlenítéshez védõruhába öltözött katonák a fõvárosi önkormányzat Pesti úti idõsotthonában 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertõzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
MTI/Mónus Márton
Fotó: MTI

„Sok tartalékos katona önként jelentkezett szolgálatra a járványügyi

Megtudtuk: a kórházparancsnokok, az idősotthonoknál intézményparancsnokok összehangolják a munkát a rendőrökkel és a katonákkal. Az együttműködésnek köszönhető, hogy a központi ellátásból időben megérkezzenek a védekezéshez szükséges eszközök, valamint a járványügyi helyzet korlátozásait, a rendszabályok betartását támogatják és ellenőrzik – magyarázta Benkő Tibor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.