tóth gabi
Mindent megtesz a gyógyulásáért az erős tatai kislány, aki több betegséggel is küzd, ám most mégis járni tanul. Ehhez kér most segítséget a családja egy adománygyűjtő, virtuális futás formájában.
A 4 és fél éves Saci CFC szindrómás, amely egy izom és ízületi gyengeséggel járó betegség, így csak most tanul járni. A kislánynak ráadásul mindezen túl szívbetegséggel és epilepsziával is meg kell küzdenie, erejét ráadásul nem szilárd táplálékból nyeri: édesanyja, Fejér Ágnes gyomorszondán át táplálja.
Bár Sacinak nehezebb dolga van, mint kortársainak, szülei szívvel-lélekkel mellette állnak. Az immár 3 éves kezdeményezés, a Partyfutás most Saciért kerül megrendezésre. Ennek lényege, hogy akik igazi versenyekre nem neveznének be, de szeretnék azok hangulatát egy kicsit magukénak érezni, és örömmel tölti el őket, ha ezzel még segíthetnek is, azok bizonyos összegért nevezhetnek a versenyre. Nem a távolság vagy a gyorsaság a lényeg, hanem a mozgás szeretete, a sportolás közös élménye, s természetesen a bátor kis hős, az egész főszereplője, Saci segítése.
A jelentkezési díjért cserébe a futónak június 27. és július 5. között egy saját maga által választott távot kell megtenni az e-mailben megkapott és kinyomtatott rajtszámmal, a táv teljesítését követően pedig postán kapja majd meg az egyedi futóérmet, névre szóló oklevéllel és egy egyedi fotóval. A befolyt összeg egy része az aranyos, és végtelenül kitartó kis Sacit illeti, melyből szülei a kislány gyógykezeléseit, gyógyszereit finanszírozhassák.
A partyfutás további részletei annak Facebook-oldalán találhatóak, mely ide kattintva tekinthető meg.