RETRO RÁDIÓ

Kocsis Máté: Nem a kommunista bűnösökre emlékeztünk, hanem a rendszerváltozás nagyjaira!

Kocsis Máté: Nem a kommunista bűnösökre emlékeztünk, hanem a rendszerváltozás nagyjaira!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 02. 20:31
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpád egykori köztársasági elnököt.

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció képviselői szombaton nem vettek részt az Országgyűlés ünnepi ülésén, melyen a parlament 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékezett a Ház.

Gyurcsány a Facebook-oldalán az esemény után megosztott beszédben úgy fogalmazott: Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek.

Azt is hozzátette: „A DK frakciója nem ment el a parlament “ünnepinek hazudott” szombati ülésére, mert az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt”.

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője közösségi média oldalában erre reagálva azt írta, „miért szólal meg egyáltalán egy olyan ember, aki most is a véreskezű belügyminiszter, Apró Antal másoktól elkobzott villájában lakik? Jobb úgy mindenkinek, hogy Gyurcsány ma nem jött el, mert nem a kommunista bűnösökre emlékeztünk, hanem a rendszerváltozás nagyjaira!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.