RETRO RÁDIÓ

Így szavazott Magyarország az első szabad, többpárti választáson – képgaléria

Orbán Viktor leadja szavazatát. (Fotó: MTI/Kleb Attila)
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 02. 13:20

A kommunista diktatúra után 1990-ben választhattak először szabadon Magyarországon.

A négy évtizeden át tartó pártállami időszak és kommunista diktatúra után 1990-ben rendezték meg az első szabad, többpárti országgyűlési választást. A választások ekkor még két fordulóból álltak, az elsőre 1990. március 25-én, a másodikra pedig április 8-án került sor.

Mozgóurnában adhatták le szavazataikat a kismamák a népszavazás második fordulója alkalmából a szentedrei szülõotthonban. A képen: szavazás a szülõotthonban MTI Fotó: Cseke Csilla
Németh Miklós, a Kádár-korszak utolsó miniszterelnöke adja le szavazatát. Az 1990-es választáson függetlenként indult, 1991-ben az EBRD egyik alelnöki székéért lemondott képviselői mandátumáról is. MTI Fotó: Soós Lajos
Torgyán József, az FKGP képviselője, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. MTI Fotó: Kerekes Tamás
Horn Gyula külügyminiszter leadja szavazatát. Nagy vihart kavart az 1989. februári MSZMP-ülésen elhangzott beszéde, amiben az 1956-os forradalomról beszélt: „Nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel.” (Fotó: MTI/Friedmann Endre)
Demszky Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja leadja a szavazatát MTI Fotó: Hámor Szabolcs
Orbán Viktor leadja szavazatát. (Fotó: MTI/Kleb Attila)
Antall József pártelnök (MDF) bedobja szavazócéduláját az urnába az első szabad választáson. MTI Fotó: Kovács Attila
Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökségi tagja a győzelem jelét mutatja a kezével, miközben feleségével, Bíró Friderikával leadja szavazatát az 1990. évi első szabad magyar választáson. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.