Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.30.

Háromgyerekes pesti doktornő a nemzet hőse, neki köszönhetjük, hogy így megúsztuk a koronavírus-járványt

Egy háromgyerekes anyukának, Palkó Judit háziorvosnak köszönhetjük, hogy sikerült már az elején megfékezni a koronavírus-járványt. Pontos diagnózisával a doktornő feltehetően sok ember életét megmentette.

„Dr. Palkó Judit felkészültségének és lelkiismeretességének köszönhetően gyorsan sikerült igazolni a kialakult betegséget, így hatékonyan sikerült izolálni, majd felszámolni a szoros kapcsolatot ápoló, zárt iráni közösségben lévő vírust” – ezzel adta át a Pro Universitate kitüntetést a ferencvárosi háziorvosnak Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora. De ki ez a doktornő, aki pontos diagnózisával hozzájárult a járvány korai megfékezéséhez?

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Barnáné Kovács Csilla, a csengeri Művelődési Központ szakmai vezetője együtt nőtt fel Dr. Palkó Judittal.

Uborkát szedett gyerekként: kemény munkára nevelték vidéken

„Nagyon büszke vagyok rá! Szomszédok voltunk, gyerekkorunkban együtt jártunk reggelente iskolába. Ő már akkor is nagyon szorgalmas volt, ráadásul már kicsiként tudta, hogy mi érdekli, amikor nekünk még fogalmunk sem volt erről„ – meséli az egykori barátnő, hozzátéve, hogy a doktornő családjában nem volt orvos, szülei a mezőgazdaságban dolgoztak.

„Csodás gyerekkorunk volt, de ahogy vidéken az szokás, neki is kellett szednie az uborkát, a paradicsomot, kitartó és kemény munkára nevelték, a munka megtanított arra, hogy hogyan kell küzdeni – vélekedik Kovács Csilla.

„Egy pici faluból is lehet nagy dolgokat elérni”

„Háromgyermekes családanyaként áll helyt a munkában is. Nagyon boldogok vagyunk, hogy pátyodi lányként megmutatta, hogy egy pici faluból is lehet nagy dolgokat elérni.„

A doktornő egy másik gyerekkori pajtása is azt mondja: szülőfalujában nagyon büszkék rá és örülnek, hogy kitüntetést kapott.

„Együtt gyerekeskedtünk a szabolcsi Pátyodon, itt mindenki ismert mindenkit. Már gyerekként is nagyon szorgalmas volt és jó tanuló” – mondta róla Soltész József.

Most is rendel Ferencvárosban

A doktornőre keresztapja is nagyon büszke.

„Naponta beszélünk telefonon, sajnos a személyes találkozás a koronavírus miatt az utóbbi időben ritkult. Most is beszéltem vele, azt mondja folyamatosan csörög a telefonja, rengetegen gratulálnak neki„ – mondta a Ripostnak Pethő András, aki korábban Pátyod polgármestere is volt. „Eredetileg biológus akart lenni, a család javasolta neki, hogy inkább orvos legyen. Milyen jól tettük!”

Természetesen kerestük a doktornőt, aki tegnap is rendelt és egyetemistákat vizsgáztatott, így sajnos csak későbbre ígért választ kérdéseinkre.

15 éve dolgozik háziorvosként

Palkó Judit 1994-ben szerezte meg az általános orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen( SE) summa cum laude, azaz kitűnő minősítéssel. 2000-ben háziorvostan, 2016-ban üzemorvostan szakvizsgát tett. 2005 óta dolgozik a Közraktár utca 24. szám alatti háziorvosi rendelőben, és hét éve látja el emellett az SE külföldi orvostanhallgatóit és gyógyszerészhallgatóit.

Folyamatosan követte a koronavírusos híreket

Mivel az orvosi egyetemen sok külföldi hallgatóval volt dolga, a doktornő folyamatosan figyelte a kínai, iráni híreket, és mindent, ami az új koronavírussal kapcsolatos. Ennek is köszönhető, hogy ő ismerte fel először Magyarországon a betegség tüneteit, ő küldte kórházba az első magyarországi beteget. Neki köszönhető, hogy hamar sikerült elkülöníteni a fertőzött irániakat, így nem terjedt el csendben széles körben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát