RETRO RÁDIÓ

Elképesztő dolgokat lopott a Belügyminisztériumból

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 13. 19:10

K. László egy dologban tévedett: azt hitte, nem fog lebukni.

Az 57 éves budapesti férfi azt követően került a Nemzeti Védelmi Szolgálat célkeresztjébe, hogy a Belügyminisztérium nem talált elfogadható okot a tisztító- és fertőtlenítőszerek, a higiéniás termékek és a fénymásolópapír felhasználás folyamatos növekedésére. Kiderült: K. László öltözőszekrényében, mely a Belügyminisztérium épületegyüttesének alagsorában található, 60 guriga WC papírt, 12 csomag fénymásolópapírt és 11 csomag kéztörlő papírt találtak, melyeket a férfi a gyanú szerint a Belügyminisztérium illemhelyeiről, kiskonyháiból és fénymásolópapír szekrényeiből rendszeresen elemelt.

Az épületben a Közbeszerzési és Ellátó Főigazgatóság festőjeként dolgozó férfi lakásán házkutatást tartottak: ott jelentős mennyiségű mosogatószert, légfrissítőt és további fénymásolópapírt találtak.

K. László vallomásában beismerte tettét és az okozott kárt kész volt megtéríteni, ám ez nem mentesítette őt a felelősségre vonás alól. A rendőrkapitányság az ügy iratait vádemelésre vonatkozó javaslattal megküldte az ügyészségnek – írja a police.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.