RETRO RÁDIÓ

Csak fokozatosan indulhat újra az élet – az Operatív törzs tájékoztatója

Csak fokozatosan indulhat újra az élet – az Operatív törzs tájékoztatója
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 24. 12:45

Az Operatív törzs vasárnap is tájékoztatót tartott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

Maruzsa Zoltán, az EMMI államtitkára elmondta, hogy a vidéki óvodák és bölcsődék már hétfőn megnyitnak, a fővárosiak csak június 2-án. Az államtitkár hangsúlyozta, nem kötelező felügyeletre bízni a gyermekeket, ez a szülők döntése.

Az iskolákban a tanév végéig érvényben marad a digitális munkarend, június 2-től azonban már látogathatók az iskolaépületek, amennyiben arra igény van.

A tanév sem lesz hosszabb. Június 2-től azonban kiscsoportos konzultációkat lehet szervezni intézményi döntés alapján. A csoport létszámát nem határozták meg.

Újdonság, hogy meg kell szervezni majd nyáron az egyes intézményekben a gyerekek felügyeletét június 2-től június 26-ig. Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy a pedagógusok minősítését felfüggesztették. Abban bízunk, hogy ez a hagyományos rendben lesz majd megszervezve – tette hozzá az államtitkár.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy május 22-től megváltoztak a Szerbiába beutazás szabályai, a szerb hatóságok minden személyt külön feltétel szabása nélkül beléptetnek, aki rendelkezik a beléptetés általános feltételeivel. A Magyarországra belépők csak a kijelölt humanitárius tranzitútvonalakon közlekedhetnek.

Beszélt arról is, hogy a rendőrök 30 esetben intézkedtek az elmúlt napon a házi karantén szabályainak megsértése miatt, így 2091-re emelkedett a házi karanténnal kapcsolatos rendőri intézkedések száma.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója elmondta, hogy a járvány kezdetén ez a kórház volt az országban, amelyet a vírusos betegek ellátására kijelöltek.

Fotó: MTI

„Óriási nyomás alatt voltunk, volt olyan 48 óránk, amikor 5 műtétsort kellett működtetni. Olyan kollégáink is vannak, akik szó szerint beköltöztek a kórházba az elmúlt időszakban” – magyarázta a főigazgató. Elmondta, amikor a többi kórház is elkezdett fogadni betegeket, csökkent rajtuk a nyomás. Jelenleg 18 beteget ápolnak. Eddig összesen 325 koronavírusos beteget láttak el, az intenzív osztályon 52-t.

„Magyarország jól teljesített a vírus kezelésében. A 100 ezer emberfőre vetített betegek számában jobban állunk, mint a nyugat-európai országok. Kórházunkban nagyon komoly eredményeket értünk el. Elsőként alkalmaztuk a sikeres vérplazma-terápiát” – magyarázta a főigazgató. Több vírusellenes terápia is folyik intézményünkben – tette hozzá.

A főigazgató figyelmeztetett: a járvány nem múlt el, csupán csökkenőben van. Ugyanakkor köszönetet mondott a munkatársainak.

„Mindannyian kitartottak. Mindannyian lelkiismeretesen látták el munkájukat”

– jelentette ki. Továbbá köszönetet mondott azoknak is, akik étellel és itallal támogatták őket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.