Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.14.

A Vaterán árulják a Gulácsy-festményt

Szakavatott emberek közbenjárása nélkül, a Vaterán árul valaki egy általa eredetinek kikiáltott Gulácsy-festményt, noha a kép címében kancsó helyett korsó szerepel.

Megunt komódok, gyerekbiciklik, költözés miatt eladó ülőgarnitúrák és kerti szerszámok között keresi új gazdáját egy festmény, ami állítólag a Nő kék kancsóval című Gulácsy Lajos-mű.

Gulácsy Lajos
Fotó: Bors

Első ránézésre az ember azt hinné, hogy rosszul lát, de tényleg 95 millió forint a kikiáltási ára a Vaterán – figyelt fel rá a Bors. A licit azért is meghökkentő, mert az efféle művek általában valamelyik vezető hazai aukciósház árverésén cserélnek tulajdonost. Az eladó a hirdetésben ugyan rosszul írta le a mű nevét, de hangsúlyozza, hogy eredeti, hibátlan állapotú a festmény, és minden eredetiségi papírjával együtt adja. Személyesen, egy 364 főt számláló Somogy megyei faluba, Somodorra kell elmenni érte. A jövő hétig tartó licitet már több mint ezren megnézték, érdeklődő még nincs.

Gulácsy 1882-ben született,ilyennek látta magát
Fotó: Bors

Hivatalos aukción legutóbb 2008-ben cserélt gazdát a festmény, akkor 65 millió forintért ütötték le, ezzel az összeggel pedig a hazai árverések 15. legmagasabb áron elkelt műalkotása lett. A hirdetésben azt írják, hogy erre az összegre még rájött a 13 milliós közvetítői jutalék és 2 millió forint kiállítási összeg, így 80 milliós áron kelt el.

A Nő kék kancsóval címűfestményt Gulácsy Lajos 1909-benalkotta. Létezéséről a 2008-asárverésig nem is lehetett tudni
Fotó: Bors

Az akkori közvetítő, a Virág Judit Galéria a Borstól értesült a különös eladási módszerről. Kíváncsiak voltak arra, vajon mennyire vehető komolyan az árverés.

„Bennünket nem kerestek meg az eladási szándékkal. Arról sem volt tudomásunk, hogy meghirdették. Ameddig nem végzünk személyes eredetiségi vizsgálatot, nem mondhatunk semmit a kép valódiságát illetően„ – mondta a Borsnak a Virág Judit Galéria munkatársa. Az eladót próbálták megkeresni, de üzenetet nem lehet írni neki a weboldalon.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek