Létrehozva: 2020.05.31.

A járványveszély továbbra sem múlt el – figyelmeztet a kormányszóvivő

A védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget.

Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány és a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs időben és jó intézkedéseket hozott, ennek köszönhetően Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol a tömeges megbetegedést és a több ezer halálesetet el tudták kerülni.

Beszélt az új nemzeti konzultációról is, amelynek íveit a megszokott módon a postán juttatják el mindenkihez. A kérdőív a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szól majd, például arról, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újak legyenek, miként kezeljék a válságot – mondta.

Hozzátette: a Soros György-féle lejárat nélküli „örök kötvényről” is szó lesz majd benne, amellyel eladósítanák az európai országokat.

Az idősek számára biztosított vásárlási időszakról szólva azt mondta: a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számító 65 éven felüliek továbbra is külön bánásmódot igényelnek. Reményét fejezte ki azonban, hogy a vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják.

Fotó: ripost

Megjegyezte: az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy senki se veszítse el állását. Aki mégis ilyen helyzetbe kerül, jogosult három hónapos álláskeresési járadékra, de a kormány célja, hogy mindenki munkához tudjon jutni. A munka.hu oldalon minden foglalkoztatással kapcsolatos információ elérhető a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásoktól kezdve a beruházás-támogatásokon át az egyes képzésekig – közölte.

Kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásnál a kormány augusztus 31-ig meghosszabbította a pályázati időszakot. Csak ezzel a programmal eddig már több mint 134 ezer munkahelyet sikerült megtartani – emelte ki a kormányszóvivő. Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv fontos eleme még a beruházások támogatása, valamint az adó- és adminisztrációcsökkentés is. Emellett az állam mint munkáltató is kínál munkalehetőséget: százezer fővel bővült a közfoglalkoztatási program, képzések indultak, valamint az állami vállalatok és a Magyar Honvédség is várja az álláskeresőket.

A hiteltörlesztési moratórium – mely 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrást hagy az embereknél – december 31-ig hatályban marad, de időközben bárki kérheti a hitelfizetés folytatását. Hozzátette: a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy továbbra is törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium adta lehetőséggel.

Közölte azt is, hogy a babaváró támogatásnál és a családi otthonteremtési kedvezménynél (csok) szükséges folyamatos tb-jogviszonyhoz, a veszélyhelyzet időszaka – maximum hat hónap – beszámítható akkor is, ha ez idő alatt az igénylő nem rendelkezett munkahellyel.

Az iskolaőrség felállításáról kijelentette: az iskolában rendnek kell lennie, és a pedagógusokat meg kell védeni az erőszaktól. Ma a legtöbb intézményben nincs ilyen probléma, de egyes iskolákban és térségekben rendszeresek a fegyelmi problémák, fennáll a tanárokkal szembeni erőszak – verbális, akár fizikai – veszélye. Arról is beszélt: már lehet szabadtéri kulturális és sportrendezvényeket tartani az egész országban, ilyennek számít a szabadtéri színházi előadás, a szabadtéri mozi, a cirkusz, a múzeumokon kívül rendezett képzőművészeti kiállítás, irodalmi és könyves vagy éppen közgyűjtemények által szervezett rendezvény.Kiemelte: szabadtéri rendezvénynek azok az események számítanak, amelyek négy oldalról körülhatárolt fedett épületen kívül zajlanak.

A kormányszóvivő elmondta: a kormány a gazdaságvédelmi alapból 25 milliárd forintnyi támogatást biztosít a gazdáknak, emellett egy újabb, 80 milliárd forintos mezőgazdasági csomagot hirdet meg az Agrárminisztérium a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztési és a kertészeti ágazat számára.

Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén. Felhívta a figyelmet, hogy a Csehországba utazó magyarok utazhatnak Szlovákián át, visszafelé azonban nem, ezért Ausztria felé kell kerülniük. Hozzátette: a magyar-szlovén határon csütörtök óta nem korlátozzák a két ország állampolgárainak határátlépését. Kiemelte: a kormány először azokkal az országokkal tervez határnyitást, melyekben a fertőzöttségi szint hasonló a magyarhoz, ezért az olaszokkal való nyitásra még várni kell.

Azt javasolta: érdemesebb belföldi utazásokban gondolkodni a biztonság mellett azért is, mert ezzel magyar munkahelyek megőrzését is tudjuk támogatni. Közölte: egy parlament előtt levő törvényjavaslat szerint az idősek védelmében a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig a gyógyszerek a kedvezményezett TAJ-számának megadásával és a kiváltó saját személyazonosságának igazolásával továbbra is kiadhatók.

Tájékoztatott arról is, hogy várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat. Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint annak megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – beleértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességet is – a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek maradnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár