Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
3 éve

Varga Mihály: jelentős adócsökkentés jöhet – videó

Törvényjavaslatot nyújtott be a Pénzügyminisztérium: több millió munkavállaló és számos vállalkozó terheit könnyítik a javaslatok.

Saját Facebook oldalán adta hírül Varga Mihály pénzügyminiszter: törvényjavaslatot dolgozott ki a tárca a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági nehézségek enyhítésére, ami több millió munkavállalót és a vállalkozók, cégek többségét kedvezően érinti. A tervezet olvasható már a parlament honlapján is.

Július 1-jétől csökkentenék két százalékponttal a szociális hozzájárulási adót, ez 300 ezer vállalkozást és 4 millió munkavállalót érint. Az ekhósok is jól járnak, 40 ezren adóznak így. 300 ezer katás vállalkozónak nő az ellátási alapja: az 50 ezer forintot befizetőké 102 ezer forintra, a 75 ezer forinttal adózóké pedig 170 ezer forintra, ez számukra nagyobb nyugdíjat is jelent.

Teljes társasági adómentességet élveznének a vállalkozások az új beruházásokra, vagyis aki a nyereségét a következő négy évben Magyarországon fekteti be, jelentős adókedvezményhez jut.

A kormány célja az, hogy a gazdasági nehézségek terheit elsősorban ne a magyar családok viseljék, hanem azok a gazdasági szereplők, akik a járvány előtt a gazdasági fellendülés haszonélvezői voltak. Ezt is célozza az új törvényjavaslat, ami már a parlament asztalán van .

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Büntetőfékezett az őrült BMW-s a sztrádán, de ez csak a kezdet volt, a legdurvább rész ezután jött

origo.hu

Erre készül együtt Radics Gigi és Oláh Ibolya

borsonline.hu

Fájni kezdtek a lábai, már járni sem tud a 14 éves élsportoló, Bogi

mandiner.hu

Mikel serpa: Szilárd már biztos nem él, mindent megtettünk, nagyon sajnálom

metropol.hu

Le sem tagadhatná, annyira hasonlít Krausz Gáborra a kislánya

vg.hu

Szemfényvesztés Kína extrém gazdasági növekedése

origo.hu

Megdöbbentő, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

ripost.hu

Kinyitott a Balaton, kezdődik a szezon: ne lepődj meg, ha ilyen árakat látsz - videó

ripost.hu

Titokzatos fekete szépséggel kapták lencsevégre Bereczki Zoltánt

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő fordulat: hátulról szúrták le – így halt meg a Deák téri gyilkosság áldozata

INSIDER

Egy ország gyászolja Suhajda Szilárdot – képeken a csúcskísérlet

INSIDER

Már 4 év telt el a borzalmas Hableány-tragédia óta – Még mindig tart a rekord összegű kártérítési per – Galéria

INSIDER

Kozma atya: Pünkösd Isten ajándéka, a közös nyelv a bábeli zűrzavarban

INSIDER

Mesterséges intelligencia segítségével hamarabb felismerhetőek a depressziós tünetek

INSIDER

Van egy jó hírünk azoknak, akik most mentek szabira

INSIDER

Novák Katalin: a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni

INSIDER

Heves zivatarok: 12 vármegyére adtak ki riasztást