RETRO RÁDIÓ

Újabb magyar megyében bukkant fel a madárinfluenza, így védekeznek

Újabb magyar megyében bukkant fel a madárinfluenza, így védekeznek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 01. 12:45

Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaság állományában is kimutatta a madárinfluenza vírusát a Nébih laboratóriuma. A két állomány összesen csaknem 200 ezer állatának leölése folyamatban van. A madárinfluenza ismételt kitörése óta már mintegy 40 gazdaságban van jelen a betegség. 

Bács-Kiskun megye után két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is megjelent a madárinfluenza. Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki – tette közzé a Nébih.

A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 ezer, míg az Üllésnél találhatóban 54 ezer állat leölését kezdték meg az állategészségügyi szakemberek.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

képünk illusztráció (Fotó: MTI)

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni.

Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.